A könyv címében foglalt kérdés némileg abszurdnak hathat egy több ezer éves kulturális tradícióval rendelkező kontinensen, Gulyás Gábor azonban ekképp magyarázza bevezetőjében a kérdésfeltevés szükségességét:
„Sok olyan ember, aki iskolai tanulmányaiból tud róla, hogy például Pablo Picasso a modern kor egyik legnagyobb festője, reménytelenül zavarosnak, érthetetlennek tartja képeit, olyannyira, hogy semmilyen késztetést nem érez arra, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön híres műveivel…
A felvilágosodás nagy nyugati projektjének képviselőihez hasonlóan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az oktatás révén kiterjesztett műveltség utat nyit mindazok számára, akiknek enélkül eszük ágában sem volna ilyesmivel foglalkozni. Csakhogy számos magasan képzett mérnök, orvos, tanár, jogász vagy tudós akad, aki ugyanúgy érthetetlennek találja a kortárs művészetet, mint műveletlenebb sorstársai.
A legkevésbé sem indokolatlan és illetlen feltenni tehát a kérdést: végtére is mire való a művészet?”
A bevezető után úgy érezzük, egyfajta ígéretet kaptunk a művészet titkának feltárására, érthetősége kulcsának megtalálására. Gulyás Gábor könyve pedig beváltja ígéretét, konkrét kiállítások segítségével mutat példát arra, hogy milyen válaszokat adhat a művészet, illetve hogyan képes filozófiai erejű, új nézőpontból sugárzott kérdések feltevésére.
Az egyik írás például azokat a művészeket tárgyalja, akik valamiképpen Van Gogh nyomába léptek, akikre nagy hatást gyakorolt a XX. századi posztimpresszionista festő. Az Elvesztegetett idő című kiállításról írott szöveg pedig kísérletet tesz arra, hogy megmutassa az idő helyét az ember életében, s viszont: az emberélet helyét az időben; a Mi a magyar? című kiállítás pedig reakciók sokaságát vonultatja fel nemzeti identitásról, hagyományról, de például olyan magyar festőgéniuszok életművében is elmélyülhetünk, mint Csontváryé.
Gulyás Gábor könyvének talán legérdekesebb tanulsága, hogy hogyan képesek újjáéledni az eredeti kontextusukból, idejükből, „vizuális hazájukból” kiszakított szövegek. Bár számos festményről, szoborról, kiállításenteriőrről készült fotót találhatunk a kötetben, ezek mégsem képesek minket visszarepíteni az élmény eredetijébe, a fotó nem képes előidézni a valóságos találkozás intenzitását.
Épp az említett okokból vetődik fel az a kérdés, amely az elméleti, reflexív, kritikai jellegű szövegek pozicionálását helyezi fókuszba. Van-e létjogosultsága például egy kiállításmegnyitó szövegének, egy-egy tárlathoz készült kurátori tanulmánynak évekkel a kiállítás vége után? Az adott kiállítás gravitációjából kiszakítva élvezhető-e ugyanaz a szöveg? Ha igen, mik továbbélésének kritériumai?
A Mire való a művészet? című kötet mindenesetre működik, valóban olvasmányos, közérthető módon nyújt támpontokat a kortárs képzőművészeti alkotások megértéséhez, elolvasása után joggal érezheti tájékozottnak magát a műkedvelő, s egyértelműen kedvet kap ahhoz is, hogy megnézzen egy újabb alkotást; Gulyás Gábor könyvének értékálló példái pedig abban is segíthetik, hogy választása a jövőben is minőségi lehessen.
Gulyás Gábor: Mire való a művészet? Ráció Kiadó, 2017