Ahogy Hárs Ernő maga is sokszor megfogalmazta, írói tevékenysége hosszú időn keresztül búvópatak-természetű volt. Azt ugyanis már kamaszfejjel belátta, hogy csak a költészetből megélni nem lehet, ezért polgári foglalkozást választott magának, amit nem a tanári katedrán vagy az újságírásban, hanem a diplomáciában talált meg. 1946-tól három évtizeden át teljesített külügyi szolgálatot, nyilván egészen más körülmények között, mint amire ifjúként készült. Tartására jellemző, hogy sosem lépett be az „üdvözítő” állampártba.
Ez a harminc év azonban sokáig elvágta az irodalomtól: jóllehet ifjúkori verseiből és fordításaiból magánkiadásban Mozaik címmel 24 éves korában megjelent az első kötete, a másodikra 1964-ig várnia kellett. 1976-ban egy baráti árulás nyomán eltávolították a Külügyminisztériumból, és akkor még maga sem sejtette, hogy a sors csaknem négy termékeny évtizedet ad még neki.
Saját versei mellett olyan korszakalkotó remekműveket magyarított kitűnően, mint Luís de Camoes A lusiadák című eposza, Francesco Petrarca Diadalmenetek című nagy ívű költeménye, valamint Torquato Tasso eposza, A megszabadított Jeruzsálem, de az ő fordításának köszönhetően ismerhették meg a magyar olvasók Michael Ende világhírűvé vált látomásos meséjét, A végtelen történetet is. Nem véletlen, hogy a Hárs Ernő születésnapjára múlt csütörtökön rendezett írószövetségi emlékesten Zsille Gábor költő úgy fogalmazott, a XX. századi magyar fordításirodalom egyik legnagyobb teljesítménye ez.
1944 karácsonyán, Budapest ostromakor fogadtak egymásnak örök hűséget Sándor Judittal. A Kossuth-díjas opera-énekesnővel 64 évnyi boldog házasságban élt, amelyről azt írta: „Ez már nem szerelem / ez bonthatatlan végső azonosság / a sejtek bőralatti / szünet nélküli néma párbeszéde”. Felesége halála nagyon megrázta, a költészet segített neki abban, hogy átvészelje a nehéz időszakot. Kilencvenen túl is teljes szellemi frissességben, rendületlenül dolgozott. Utolsó nagylélegzetű fordítása – Dante fiatalkori szonettciklusa, A virág – az idén, már posztumusz jelent meg.
Hosszú alkotói pályája a rendszerváltozás után hivatalos elismeréseket is magával hozott: József Attila-, Radnóti-, Déry Tibor-, Hieronymus- és Stephanus-díjjal tüntették ki, 2009-ben pedig a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. Sosem tolta előtérbe magát, pedig ahogy az írószövetség is búcsúzott tőle, „személyében egy kristálytiszta jellemű, nagy műveltségű, elhivatott alkotó távozott közülünk”. Gazdag költészetét végigkísérik a lét nagy kérdései, ahogy egyik kései versében írja, „Mi vár rám, nem tudom, / mennem kell az úton, / melynek vándora minden, / s találgatom, vajon / kívül rajtam, felettem, / vagy bennem van az Isten.”