Teljes egészében megújult Szentendre főterének emblematikus épülete. A sajtónak tegnap Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Gyürk Dorottya, a város kulturális alpolgármestere és Gulyás Gábor múzeumigazgató mutatta be a rekonstrukció eredményét. A Kmetty Múzeum hivatalosan mától várja újrarendezett állandó kiállítással látogatóit.
A mintegy 58 millió forint költséggel megvalósított rekonstrukcióhoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Kubinyi Ágoston-pályázat segítségével összesen 33 millió forint támogatást nyújtott, Szentendre önkormányzata pedig 18 millió forinttal egészítette ki.
Mint azt Gulyás Gábor elmondta, kívül-belül megújult az épület: statikai jellegű munkákat végeztek el, új tetőszerkezetet kapott a ház, illetve az udvar felé új nyílásokat is kialakítottak, kicserélték a homlokzatot és a belső falrendszert, az elektromos struktúra mellett korszerű klímaberendezéseket szereltek be és új világítási technikával látták el a tereket.
Szentendrén elsőként a Czóbel Múzeum újult meg, a Kereskedőház főtéri épületét pedig a várakozások szerint jövőre adhatja át a város. Ez nemcsak a képzőművészet színtere lesz, de korszerű rendezvény- és kiállítótérként is működik majd. Három forrásból újul meg a Barcsay Múzeum, mely szintén a jövő fejlesztéseinek része.
Gyürk Dorottya alpolgármester köszöntőbeszédében hangsúlyozta: nagyszabású múzeumi intézményrendszere van Szentendrének, amely saját forrásból aligha tudna fejlődni. „Korábban a megye múzeumi rendszere volt, amelyet 2013-ban kapott meg a város. Szentendre területén kilenc kiállítóhelyet jelent ez, amely tizenhárom festőnek és képzőművésznek az életművét mutatja be.

Fekete Péter (jobbra) csomagolta ki a hosszú idő után ismét látható Aranykor című festményt
Fotó: MTI/Mohai Balázs
A 27 ezer fős város különböző pályázatokkal tudja rekonstruálni a szóban forgó ingatlanokat: évek óta ad támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. – Kétszáz festőt tudhatunk lakóink között, akiknek a munkáit fontosnak tartjuk bemutatni – fogalmazott.
Kmetty János a hazai modernizmus meghatározó képviselője, akinek pályakezdését a nagybányai neósok, a Nyolcak, majd a francia kubizmus befolyásolta. A két világháború között a progresszív szemléletű művészeket tömörítő Képzőművészek Új Társasága tagjaként dolgozott. Szentendre élete végéig meghatározó témát és keretet nyújtott festészetének. Halálát követően a művész özvegye egy önálló Kmetty Múzeum alapításának kérésével adta át férje 275 tételes hagyatékát.