A meghívót Simonyi Emő kiállítása megnyitójára az Országos Idegennyelvű Könyvtárba két képpel is illusztrálta a küldő. Ezek alapján már valamelyest felkészültem a látványra, és mert tudtam, a számomra még ismeretlen művésznő is jelen lesz az eseményen, őt is elképzeltem magamnak. Extravagánsnak, csupa kékben meg zöldben. Hát nem, a Budapesten született, de évtizedek óta Münchenben élő festő-grafikus sportos öltözetben, szerény barnában hallgatta az őt, pontosabban a munkásságát méltató szavakat.
Előbb barátnője és pályatársa, Sárváry Katalin iparművész, textil- és jelmeztervező mutatta be Simonyi Emő pályafutását, majd Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, irodalom- és művészetkritikus mondta el a kiállítás anyagát ismertető beszédét.
A főiskola elvégzése után alkalmazott grafikusként dolgozó Simonyi Emő kereskedelmi és filmplakátokat készített, vásári pavilonokat tervezett, a festészet és a grafika egyaránt vonzotta. A hetvenes évek elejétől él Németországban, munkái a nyolcvanas évek német expresszionistáihoz állnak közel, vagyis visszafordult a hagyományos, műfajtiszta festészethez, a figuralitáshoz, a személyességhez. München város nagydíját is festőként nyerte el 1988-ban.
A hétfőn nyílt és április 14-ig látogatható tárlat két szintet foglal el a könyvtárban, ha arra járnak, ne legyenek restek fölmenni az emeletre is, megéri. Itt kell megemlítenem, hogy a kiállított alkotásokon kívül egy vitrinben megszemlélhetik a kiadványokat, könyveket is, amelyek Simonyi Emő művészetéről szólnak.
A kiállított grafikák festőisége magával ragadó, kínai tus, tinta, néhol kevés pasztell. Aki a grafikát fekete-fehérben, a festményt meg színesben tudja csak elképzelni, itt beleszédülhet a jó értelemben vett kavarodásba. Az ábrázolásmód sokaknak ismerős lehet, főleg azoknak, akik barátságban vannak a japán rajzfilmekkel, ugyanis belépve a kiállítótérbe, azonnal szembetűnő a japán ihletés, de ugyanakkor azt is érezzük, hogy van itt valami más, valami teljesen egyéni kifejezésmód.
Szakolczay Lajos beszédében meg is erősítette az észrevételemet: „Simonyi Emő japán ihletésű grafikái természetesen valamelyest (főképp formavariációkban) kötődnek a klasszikus keleti elődök munkáihoz, de minden ízükben a művész expresszionista, végtelenül őszinte, meghökkentően szókimondó ábrázolásának egyedi termékei.” Könyörtelen harc, végtelen dráma, egymásnak feszülő öklök, testek, lázadás, kiábrándultság. Kevés humor. Valóság és fikció – ez a tárlat címe is.
Ne hagyják ki, az élmény felkavaró és mélyen elgondolkodtató.