Leszek Kolakowski lengyel filozófus a nevetés kapcsán jegyezte fel az öniróniáról: „Mindenki képes elmesélni a hallott vicceket vagy jót nevetni a másik kudarcán, de az önirónia csak keveseknek adatott meg; ehhez nemcsak intelligencia szükségeltetik, hanem az is, hogy az érzelmeket bizonyos mértékig kordában tudjuk tartani.” E meghatározás alól semmilyen irónia nem kivétel. Kivételes képesség a felismerése, az értése. Érteni kell hozzá, mint a halászléhez, hiába pofonegyszerű, mint a lecsófőzés. Nyomokban iróniát tartalmaz, állhatna figyelmeztetésül nem egy politikai cikk felett. Kevesen értik, s valamiért a politika ironikus oldala a legidegenebb a magyar néplélek számára, pedig volt idő, hogy önfeledten tudtunk nevetni, a nevetés tudománya a birtokunkban volt. Nehéz, szorongatott időkben nevettünk a leghangosabban, magunkon, lecsaltuk vele a reményt az égből. Ma mintha furcsállnánk a régi ismerősöket – a humort, az iróniát, a nevetést –,gyanakodva nézünk.
Hol az irónia mostanában? Ha máshol nem is, az irodalomban. Higgyük el, irodalmi szövegben oldódik a legügyesebben.
A kortárs börze kínál nem egy jókedvre valót: Grendel Lajos, Esterházy Péter, Temesi Ferenc, Spiró György, Fehér Béla, Cserna-Szabó András, Muszka Sándor, Hartay Csaba könyvei bizonyítják, nincs még veszve minden. Van még humor a világon. Magyarországon, Magyarországnak. Vagy ott a sok régi mester, például Heltai Jenő, Békés Pál.
Szeretjük a rosszat is, az ijesztgetést, a félelmet, valamennyire mindannyian a látnok Kafka prágai otthonának sötét fiókjában keletkezett XX. század gyermekei vagyunk. Bár akad, aki a múlt évszázadot csak hírből ismeri. Nem fér hozzá kétség, rossz a híre, főleg felénk, Kelet-Közép-Európában. Sok a néma gyász és az apokaliptikus szemfényvesztés, mindenfelé a világrombolóan működő, szorongáskapszulákat gyártó, stressznövelő üzemek komorsága, vér, vér és vér, belső nyugtalanság, külső fenyegetettség, ó, létidegek szakítópróbája, reccs. Minket most nem ez érdekel!
Az irodalom semmire nem jó, ha mégis, arra biztosan nem, hogy javítson a világon. Esterházy Péter írta nemrég: „A művészet nem megoldás semmire. Regény még rosszat nem akadályozott meg.” És a rosszból mostanában bőven kijutott, Európa helyzete nem kecsegtet sok jóval. A művészet jót sem tett, hacsak azt nem, hogy nekünk. Tehet jót. Egy szívességet a túléléshez. A nevetés, az önmagunkon ironizálás visszatanulásához jószerivel az irodalmi szöveg alkalmas. A fentebb említett szerzők írásai mindenképp.
Magyar, iróniára fel!