Már ez a kis szcéna is tökéletesen leírja az elhivatott tudós és a mecenatúra közötti aggasztó viszonyokat, és akkor még az önnön munkája értelmébe vetett hitet megkérdőjelezni képes nyúlfarknyi jelenetről nem is beszéltünk: Johnson doktor meglepetten látja, hogy a herceg bizonyos szavakat aláhúzott a szótárban. Így feddi meg: „Remélem, nem arra használja az első angol szótárt, hogy disznó szavakat tanuljon!” Mire Fekete Vipera maliciózusán megjegyzi: „Ne reménykedjen, uram! Az összeset erre fogják használni.” (És tényleg… Figyeljék csak meg a könyvesboltokban a hátsó polcok valamelyikéről egzotikus nyelvű szótárakat leemelő embereket, hogy hová lapoznak először!)
Nos, ilyen körülmények közepette szótárt írni: igen nagy merészség, elhivatottság és/vagy eltökéltség. Szerencsésebb országokban és népeknél azonban végül került egy kis támogatás, segítség – legfeljebb elégetik az értékes kéziratot, de a szerző életét tönkretenni senki nem akarja.
Az 1800-ban, ezen a napon született, és Vörösmartynál alig néhány nappal ifjabb Czuczor Gergely nem volt ennyire szerencsés. A jobbágycsaládból származó fiatalember 17 éves korában belépett a bencés rendbe, teológiai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte, Kisfaludy Károlytól kapta első irodalmi ösztönzéseit. Hazafias verseket, eposzokat, balladákat írt, sok verse népdallá vált. Az 1848-as forradalomban való részvételéért (illetve a forradalomra felhívó Riadó című verséért, amelyet 1848. december 21-én jelentetett meg, és aztán röplapokon is terjedt, meg hát ilyenek vannak benne: „Nem kell zsarnok király! csatára magyarok, / Fejére vészhalál, ki reánk agyarog. / Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk / Mi sárgafekete lelkébe tőrt verünk.”) azonban először halálra akarták ítélni, ezt végül hatévnyi vasban letöltendő várfogságra változtatták.
Viszont mivel akkor már a több mint tíz éve működő, 1831-ben megalakult Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályának tagja volt, gróf Teleki József akadémiai elnök közbenjárására a rabság helyéül a budai várat jelölték ki, ahol lehetősége volt nagyszabású munkáját, a szótárírást folytatni. Kiengedték, de Haynau 1850-ben újra börtönbe záratta (ahol szintén rendületlenül dolgozott), és ahonnan ismét a Magyar Tudományos Akadémia közbenjárására szabadult 1851-ben. Legnagyobb vállalkozását, A magyar nyelv szótárát nem tudta befejezni, mert 1866. szeptember 9-én kolerában meghalt. (Fogarasi János jogtudóssal és nyelvésszel dolgozott együtt, aki a munkát Czuczor halála után is folytatta és befejezte – ezért is emlegetik Czuczor–Fogarasi-féle szótárként.)
A szótár 1862 és 1874 között jelent meg, és ez a munka az első tudományos igényű, egynyelvű magyar értelmező szótár. „A szerkesztők a magyar irodalmi alkotásokból, a köznyelvből gyűjtöttek, tulajdonneveket és a nyelvújítás során keletkezett szavakat, az elavultnak tekintett, illetve nyelvjárási szavakat is felhasználtak. Bár a megbízás értelmező szótárról szólt, munkájuk kiterjedt a szótörténeti elemzésre is”, írja – kissé nehézkes megfogalmazásban – a Wikipédia, és nincs okunk kételkedni ezekben a szavakban, pláne, hogy jó részük szerepel a fent nevezett szótárban is.
Örüljünk hát, hogy ugyan valamivel több mint száz évvel az angol után, de nekünk is elkészült a nagyszótárunk, és annak is, hogy senki nem égette el véletlenül: egyéb érdemei mellett a XIX. század közepe nyelvállapotának és a magyar nyelv eredetének kutatásához is ez a könyv az egyik kulcsfontosságú mű.
