„Az elmúlt évet teljes egészében a levélgyűjtemény megjelenése határozta meg, minden időnket a Szokolay Bálint nagypapám hagyatékából előkerült írások kötetbe rendezésének szenteltük. Azt mondják, minden a gyerekkorban dől el, és ez az anyag nagyon sok kérdésre magyarázatul szolgál. Kiderült, honnan ered az édesapámra oly jellemző mosolygós tekintete, felekezeteken túlmutató hite, szülőföldjéhez való szoros kötődése. Minden dolog értelmét a szeretetben látta és kereste. Ezekben a rendkívül őszinte, személyes hangvételű levelekben olyan mélységek tárulnak fel, amelyek még a legközelebbi hozzátartozók számára is tartogatnak meglepetéseket” – árulta el lapunknak Szokolay Orsolya.
A zeneszerző lánya azt is elmondta, hogy édesapja 16 évesen, két évvel a háború befejezése után került a legendás békés-tarhosi énekiskolába, amelyet visszaemlékezéseiben élményiskolának nevezett. „Megdöbbentő, hogy azokban a rendkívül nehéz időkben mennyire lelkesek, inspiráltak voltak az ottani diákok pusztán attól a lehetőségtől, hogy egy nagyszerű közösség tagjaként tanulhattak. Pedig semmi sem volt adott számukra, aktívan részt kellett venniük minden munkában, még az utat és a zongorahangoló fülkéket is a saját kezükkel építették. Ezek a fiatalok tizennyolc éves korukra valóban érett személyiséggé váltak. Nem véletlen, hogy az iskolából nyolc Kossuth-díjas művész került ki néhány év alatt. Akik nem lettek gyakorló muzsikusok, azok is egy életre szóló útravalót kaptak, amit később továbbadtak” – tette hozzá Szokolay Orsolya.
Szokolay Sándor első műveit tarhosi diákként, néhány heti zongoratanulás után komponálta. A kötethez Zene-bona címmel kotta- és CD-melléklet is tartozik a zeneszerző korai opusaival, Boros Misi előadásában.
Szokolay Orsolya elmondta, hogy családjukban több nagyszerű zongorista is van, mégis Boros Misire esett a választás. „Mint sokan másokat, minket is magával ragadott a fiatal muzsikus játéka, személyisége. Ráadásul lelki rokonságot is felfedeztünk édesapám és Misi között, hisz ő is hasonlóan tiszta, romlatlan személyiség, mint amilyen az édesapám fiatalkorában lehetett. A szerző fiatalkori művei egészen másként szólalnak meg egy ifjú művészpalánta előadásában, mint egy érett művész tolmácsolásában. Jobb választásunk nem is lehetett volna” – hangsúlyozta Szokolay Orsolya.
A könyv-, kotta- és lemezbemutató vasárnap lesz a Müpában Batta András zenetörténész vezetésével, Szokolay Orsolya, valamint Legendy László közreműködésével. A levelekből Ács Balázs olvas fel részleteket, zongorán közreműködik Boros Misi. Az eseményre a belépés díjtalan.