Bár a Semmelweis című darab végig sötét hangulatú, a nézőnek nem kell attól tartania, hogy napokra depresszióba taszítja, mivel olyan katarzisélményt nyújt, amire kellemes érzéssel, a készítők és a szereplőkkel szembeni tisztelettel és áhítattal lehet visszaemlékezni, ahogy a történet ihletőjére is, aki kemény harcokat vívott, hogy életeket mentsen.
A műfaját tekintve oratorikus kórképként meghatározott művel kapcsolatban még másnap is nehezen találom a szavakat, annyira magával ragadó és különleges élmény volt megnézni. A darab a történeten felül inkább impressziókat, képeket és érzéseket közvetít: betekintünk az önmagával viaskodó, a bűntudat, az önvád és szégyen súlya alatt roskadozó, de tettvágytól és elszántságtól fűtött Semmelweis lelkébe, amelynek Szabó P. Szilveszter minden aspektusát mély átéléssel közvetítette. Hasonlóan kimagasló volt Nádasi Veronika játéka is, aki az őrület határán egyensúlyozó doktor feleségének kétségbeesését hitelesen jelenítette meg a színpadon.
Az impulzív darab másik főszereplője a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, amely elképesztő profizmussal, végig nyolc szólamban, néhol diszharmonikus és kiszámíthatatlan, szerepének megfelelő éteri dallamokkal emberfelettien énekelt, amelyhez a Budapesti Operettszínház Kamarazenekara szolgáltatta a különleges hangszereket is használó élő zenét.
Lenyűgöző látvány: az orvostanhallgatóknak tartott órák helyszíne ihlette a díszletet
Fotó: Havran Zoltán
Horváth Jenny látványtervező kimagasló kreativitását dicséri az előadás állandó díszlete, amelyhez a Teatro Anatomico – az orvostanhallgatóknak tartott anatómiaórák helyszíne – szolgáltatta az ötletet, amelyen a modern korral haladva – szerencsére minden öncélúságot nélkülözve – Juhász András jóvoltából a történetet kiegészítő vetítések kísérik az előadást, teljesebbé téve az összetett élményt.
Látványos volt az is, ahogyan a szólistákkal kiegészült kórus, valamint kortárs táncosok jelenítik meg a gyermekágyi lázban elhunyt nőket, akik általában arctalanul kísértik Semmelweist. Itt ismét Horváth Jenny kreativitását kell dicsérnem, aki a korabeli divatból merítve alkotta meg a kórus fekete ruhakölteményeit és fejdíszeit, de a szellemek légies ruhái és az orvosok egymásétól alig eltérő, nüansznyi különbsége is telitalálat volt.
A többszörös katarzist kiváltó, számomra az utóbbi évek egyik legjobb színházi előadását jelentő, a Semmelweis-emlékév támogatásával megvalósult darabot érdemes lenne áthelyezni a kevés férőhelyes Raktárszínházból a nagyszínpadra, hogy minél többen nézhessék meg.
