– Pár hete több kulturális szereplőtől is megkérdeztük, hogy milyen ember az új kulturális államtitkár. Szerintük jó szervező, menedzser típusú vezető. Ilyen lesz államtitkárként is?
– Művészvilágból jött emberként meg kell tanulnom az államigazgatás szabályait, de tény, hogy a személyiségem nem fog megváltozni. Én egy örökmozgó, empatikus, a problémákat gyorsan átlátó ember vagyok, erre alapozom a munkámat is.
– Kásler Miklós miniszter úr azt nyilatkozta, hogy azért is választotta önt, mert a kultúra legkülönfélébb területein megmutatta képességeit.
– A színház integráló műfaj, az irodalomtól a táncon át a zenéig minden megtalálható benne, mindent felhasznál és magába olvaszt adott esetben. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezeken a területeken vagy aktívan dolgoztam, vagy együttműködtem a terület tehetséges képviselőivel. Bízom benne, hogy ezt a tapasztalatot jól tudom majd kamatoztatni államtitkárként is.
– Körvonalazódott a programja?
– Sokszor szóba kerül a kulturális akadálymentesítés, és ennek szociális vagy egészségügyi vonatkozásai. E kérdéskör fontosságát továbbra is hangsúlyoznám, de beemelném mellé az eddig kevéssé tárgyalt kommunikációs akadálymentesítést is – amely az új nemzedékek és a kultúrát meghatározó személyiségek, kulturális vezetők közti falakat lenne hivatott lebontani. Vajon értik a mai tizenévesek, hogy mi, kultúraőrző öregek miről beszélünk? Ha nem, akkor nekünk kell megtanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Hiába őrizzük meg kulturális értékeinket és hozunk létre újakat, ha azokat a fiatalok nem tudják élvezni, ha nincs megfelelő kulcsuk az elolvasásukhoz, a meghallgatásukhoz, a megértésükhöz.
– Beszélgetésünk előtt éppen külhoni magyar diákokkal találkozott.
– Amikor magyar kultúráról beszélek, akkor az összmagyarságra gondolok. A határon túli magyar fiatalok ugyanolyan fontosak, mint a szomszéd utcában lakók. Írták, hogy felkeresnének. Arra gondoltam, miért itt, a minisztériumban, miért ne inkább egy lelkesítőbb művészi közegben, mondjuk az artistaképzőben találkozzunk, ahol betekinthetnek a kulisszák mögé is. A fiatalok ott egy perc alatt megértik, hogy a drótkötélséta tulajdonképpen az élet metaforája: folyton számolnunk kell a ránk leselkedő veszélyekkel, és létkérdés, hogy ha leesünk, újra föl tudjunk állni. Az egyensúly megtartása jelképesen az ő életükről is szól. Szimbolikus volt tehát a helyszínválasztás: ilyen módon, a művészet eszközeit használva működhet a nemzedékek közötti kulturális kommunikáció.
– Tehát a kommunikáció megteremtése fontos célja. Ezenkívül még mi?
– Jelenleg a helyzetfelmérés időszakában vagyunk, programot csak ezután tudunk letenni az asztalra. Fontosnak tartom felméretni, hogy mennyi pénzt költünk kultúrára az európai mezőnyben. Össze akarom hasonlítani, hogy mennyit kap egy magyar alternatív színház és mennyit egy szlovák, horvát, lengyel vagy cseh, vagy például mennyit költünk magyar nyelvű műalkotások lefordítására. Ezután a munkatársaimmal kidolgozunk egy európai színvonalú javaslatcsomagot és megvalósítási stratégiát. Ezzel párhuzamosan az egyik legfontosabb célunk az, hogy a lehető legszélesebb közönséghez juttassuk el a kulturális termékeket és élményeket. Bízom benne, hogy 2020-ra a legkisebb településen is lesz egy olyan ember, aki közösségépítéssel foglalkozik és szervezi a helyi közösség kulturális életét, legyen szó akár dalkörről, akár amatőr színtársulatról, akár egy tehetséges versmondó felfedezéséről. Ezek a kezdeményezések erősítik a közösségeket és élhetőbbé teszik az emberek lakókörnyezetét is.
– Hogyan erősítené meg az előadó-művészet pozícióját?
– A minisztériumon belül önálló művészeti főosztályt szeretnék felállítani, mert jelenleg nincs ilyen. Tárgyalásokat kezdeményeztem a kollégáimmal: bábszínházak, színházak vezetőivel. Elkészítjük Magyarország kulturális térképét, pontos felosztásokkal, a kiemelt és hátrányos területek bejelölésével. El fogjuk érni, hogy a gyerekeink életének szerves részévé váljon a művészet befogadása.
– Ön az előadó-művészet területéről érkezett. A munkájában prioritása lesz a színháznak?
– Miniszterelnök úr a stratégiai egyeztetés során azt mondta, hogy ami kulturális kérdés, azt a kulturális államtitkárnak kell felügyelnie, és olyan nem fordulhat elő, hogy a hatáskör hiányára való hivatkozással valamelyik kulturális területre ne lásson rá.
– Mit gondol a kulturális finanszírozás aránytalanságairól szóló vitáról, amelyet Szakács Árpád újságíró kezdeményezett?
– Végigolvastam a vitát, minden fél megszólalásában volt igazság, minden megszólaló mondott fontos és megfontolásra érdemes szempontokat. Egy ilyen vita, ha nem durvul el az öncélúság vagy az egymás sértegetése felé, hanem építő javaslatokkal is előáll, akkor egy kultúrpolitikusnak fontos tanulságokkal szolgál majd a stratégiai döntések asztalánál. Remek kulturális intézményeink vannak, de meg kell néznünk, hogyan tudjuk jobban kihasználni a tartalékainkat. Az előadó-művészeti rendszerből jövő emberként arra igyekszem sarkallni volt kollégáimat, hogy legyünk misszionáriusok, gondolkozzunk el együtt azon, hogy ne csak működtessünk egy intézményt, hanem találjuk ki, hogyan tudunk minél több embernek szolgálni, minél több emberhez eljuttatni a minőségi kultúrát. Ahogy pár éve a miskolci polgármester mondta: nem olyan igazgatót keres, aki azért működteti a városi színházat, hogy önmaga művészetét valósítsa meg ott, hanem olyat, aki megéli a közvetlen környezete, a városa gondjait, és olyan alkotást hoz létre, amely ezekre a problémákra reflektál, és amellyel képes kizökkenteni a kultúrát nem fogyasztó városlakókat a hétköznapok egyhangúságából.
– Tud mondani ilyen alkotást?
– Engedje meg, hogy most saját magammal példálózzak. Az Atlantisz gyermekei című produkció jó példa erre a megújuló gondolkodásmódra: a legszélesebb néprétegek számára is érthető, de ugyanakkor megújuló és fontos üzeneteket közvetít. Babits Mihály vagy Pilinszky János verse és egy légtornász produkciója jól megfér egymással egy előadásban. Az úgynevezett magaskultúránk ritka kincsünk, vigyáznunk is kell rá: világszínvonalú művészeink vannak a komolyzenétől és a képzőművészettől kezdve az előadóművészeken át az irodalmárainkig. Ugyanakkor nyitnunk kell! Mindenkit szeretnénk beemelni a kultúrafogyasztók körébe.
– Ilyen értelemben mi számít tömegkultúrának?
– A közérthetőség és a minőség. Az előbb a cirkuszművészettel példálóztam, maradjuk ennél: műfaja miatt könnyen befogadható, de ott van benne a mindenki számára érthető gondolat, a közérthető üzenet: itt nem maszlag, itt élet-halál kérdése az egymásra figyelés, a pontosság, az esélyegyenlőség, az önmagunkkal és a világgal megtalált egyensúly törékenysége. Ezt a szemléletet kezdeményezném érvényesíteni minden más művészeti ág esetében is. Azt szeretném, ha minden gyermek évente legalább egyszer eljutna színházba, egy előadó-művészeti színtérbe és egy múzeumba. Nem az a nagy szám, ha a szomszéd utcai zenei általánosból áthozzuk a srácokat a színházba, hanem ha egy kicsi, nógrádi faluból is el tudna jutni évente minden gyerek hol a Gárdonyi Színházba, hol Vácra vagy akár a Nemzetibe. Alapjogon!
– Az előző kulturális államtitkárnak, Hoppál Péternek voltak jelmondatai: kulturális alapellátás, decentralizáció. Ezek megmaradnak a továbbiakban is?
– Alázattal és tisztelettel vizsgálom valamennyi elődöm munkáját, és nem hagyom, hogy elhaljanak a korábbi jó kezdeményezések.
– Említette, hogy nagyobb rálátást várnak el öntől. Ez érvényes olyan kulturális szervezetre is, mint a Magyar Nemzeti Filmalap?
– Bizonyos szempontból igen. Használni fogom a tapasztalataikat is, olyan dolgokat tanulok el tőlük, amelyeket a kultúra más területein is hasznosítani lehet. Például struktúraépítést, gondolkodásmódot: ha állami támogatást nyújtunk egy produkció létrehozására, akkor a pénzügyi mellett magas színvonalú szakmai támogatást is adjunk mellé. Jó lenne felállítani szakmai segítő csapatokat, hogy a kuratóriumok vagy kollégiumok ne csak pénzosztó szervek legyenek. A jövőben egyfajta mentori és menedzseri funkciót várok el majd tőlük.
– Az úgynevezett elitkultúra leáldozóban lesz a Fekete-éra alatt?
– Határozottan nem! A legkiválóbb művészeink vannak. Munkájuk segítése alapfeladatunk. És ha ők emberségükkel és hazaszeretetükkel is vállalják a példakép felelősségét, akkor nyert ügyünk van, és egy virágzó korszak áll előttünk.