Tegnap délután felavatták László Gyula (1910–1998) régész-történész, egyetemi tanár, képzőművész, a kettős honfoglalás elméletének kidolgozója bronz mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avatóbeszédében kiemelte, hogy László Gyula olyan korban szólalt meg, amikor nem lehetett, és továbbvitte azt az eszmeiséget, amely a magyar hagyományokban, történelemben és irodalomban, mint a búvópatak, újra és újra megjelent, és amelyet soha nem lehetett kiirtani.
A miniszter nagy lehetőségnek nevezte, hogy az országnak abban az időszakában, amikor „teljesedik politikai szuverenitása és gazdasági függetlensége, meg tudjuk őrizni a tudomány és a kultúra egyenjogúságát és egyenrangúságát, kialakítva a természetes egyensúlyt”.
László Gyula bronz mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását Kásler Miklóssal együtt László Zoltán, László Gyula fia és Lezsák Sándor leplezte le. A szoboravatót megelőzően a László Gyula alkotásaiból összeállított 50 rajz a honfoglalókról című tárlatot Szakolczay Lajos művészettörténész nyitotta meg. Ugyanitt mutatták be Arany János Rege a csodaszarvasról című művének ez alkalomra megjelentetett, László Gyula grafikáival illusztrált, háromnyelvű kiadását is.