A nácik aranykincse szókapcsolat annyira elcsépelt, hogy komolyan venni nehezen lehet, ugyanakkor van bizonyos valóságalapja. A második világháborús német fegyverkezést többek között aranyból fedezték, sok fegyverre volt szükség, így sok arany kellett. A háború során a barna förgeteg elfoglalta Európa jó részét, s mindenhol rabolt, vitte az aranyat a birodalomba. A magánszemélyek úgyszintén arannyal próbálták menteni magukat, sokuktól pedig haláluk után vették el a bűvös ragyogású kincset.
A háború végéhez közelítve a nácik maguk is tudták, hogy csak veszíthetnek, így a feltételezés szerint az óriási aranykincs egy része semleges országokban, elsősorban a bombabiztos Svájcban bújik meg páncélszekrényekben, másrészt ismeretlen patakocskákban szétfolyt a világ minden tájára. A hatalmas vagyon egy része megkerült, 1945-ben amerikai katonák találtak rá egy használaton kívüli sóbányában, elmondások alapján. A gyanú azonban élt, hogy nemcsak a látott mennyiség maradt a nácik kezén, hanem annál jóval több. A Merkers-bányában talált értékeket, papírpénzt, műszereket, aranytömböket, válogatott műkincseket harminc teherautóval vitték el.
Persze a meglelt arany jogos tulajdonosait sem sikerült megtalálni, hiszen a kincsért sokkal többen nyújtották a kezüket, mint az várható volt. Csakhogy senki sem tudja megmondani, igaz-e a legenda, tényleg elrejtették-e az aranyat a nácik. Az amerikai titkosszolgálat hitt benne, hogy a Vatikán rejtett el soha nem látott, talán nem is létező pincéiben a náci aranyból, de a Szentszék mindig tagadta az értesülést.
A problémát főleg a banktitok jelenti, hiszen lehet akár a svájci széfekben is a nácik által elrabolt arany, de onnan kivenni már egyáltalán nem egyszerű. A nácikat máig körülvevő borzongás és az aranykincs együtt pedig tökéletes alap arra, hogy az összeesküvés-elméletek hívei higgyenek a rejtett kincs létezésében, ráadásul az ügy cáfolhatatlan. Különböző pereket is indítottak a túlélők és az áldozatok nevében ilyen-olyan szervezetek, így például a ferenceseket is vád alá helyezték, amiért állítólag ők vitték be a Vatikán területére az elrabolt mintegy 200 millió dollárt érő aranyat. Ezek a perek az állítások bizonyíthatatlansága miatt vélhetően soha nem fognak célt elérni.
Az igazságot így inkább alternatív módon próbálják kideríteni dörzsölt és lelkes amatőrök. 1959-ben a német Stern magazin fizetett meg néhány búvárt, hogy hozzanak fel a Toplitz-tó mélyéről oda rejtett ládákat. A dobozok valóban ott voltak, de hamis angol fontot találtak bennük, nem aranyat. A gyanú szerint ez egyik eleme lehetett a Bernhard-tervnek, egy nagyszabású bankjegy-hamisítási műveletnek, amelyet végül nem hajtottak végre a háborús bukás miatt. Az osztrák kormány megtiltotta a Toplitz-tó kutatását, de 2000-ben az amerikai CBS tévétársaság mégis leküldött egy kutató tengeralattjárót, amely végigpásztázta a medret. Talált bizonyos bankjegyeket, de a remélt arany nem volt ott. A bajorországi Chiemsee-tóban azonban egy búvár három évre rá talált egy arany figurát, erősítve az elképzelést, hogy valamelyik tó mélyén ott a mesés kincs.