Egy tragédia bekövetkezte után nyilvánvalóan senki sem beszél szívesen a saját felelősségéről, és az azóta eltelt 98 évből legkevesebb 43 éven keresztül (1947-től 1990-ig) azok ,,írták” hazánkban a történelmet, akik a történelmi Magyarország keresztjének felállításban szerepet játszókat tartották a XX. század eleji ,,pozitív” magyar történelmi személyiségeknek.A Tanácsköztársaság okozta társadalmi tragédia hellyel-közzel ismert, azonban a Kun Béláék okozta nemzeti tragédia már kevésbé.
Amikor október 31-én Károlyit az uralkodó nevében József főherceg kinevezte miniszterelnöknek, még kevesen sejtették, hogy a vörös gróf teszetoszasága és utópisztikus törekvéseinek következményeként Kun Béla és a kommunisták jutnak hatalomra. Felelőtlen gondolkodásukat és történelmi érzéketlenségüket jól illusztrálja a kevésbé ismert Smuts-jegyzék esete.
1919. március 20-án délelőtt feszült belpolitikai helyzetben adta át Vix alezredes Károlyi Mihály köztársasági elnöknek a már február 26-án kijelölt semleges övezetről szóló jegyzéket. Ebben megüzenték: a békekonferencia követeli a magyar kormánytól, hogy az Erdély határainál álló csapatait a Vásárosnaménytől, Debrecentől és Szegedtől nyugatra meghúzott vonalig vonja vissza, miközben megengedte a románoknak a Máramarossziget–Nagybánya–Csucsa vonaltól a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vonalig való előrehatolást.
A békekonferencia többségében magyarellenes szakértőinek 1919. március 26-ig sikerült halogatniuk az osztrák és magyar kormány elismerését szorgalmazó javaslat elfogadását, és ekkor szinte megkönnyebbülten jelentették, hogy már abszolút nincs olyan magyar kormány, amelyet el lehetne ismerni.
A bolsevikok budapesti hatalomra jutása azonban aggodalmat keltett, és március 27-én, majd 29-én napirendre tűzték a magyarkérdés megvitatását. Lloyd George brit miniszterelnök javasolta, hogy Christian Smuts tábornokot küldjék a magyar fővárosba, aki április 4-én meg is érkezett a Keleti pályaudvarra.
A francia tisztek távozása után Károlyi azonnal hívatta a hadügyminisztert, aki közölte: ,,Egy olyan kormány, mely ezt aláírja, egy napig sem tarthatja magát”, és bár nem írta alá, a kommunista puccs miatt mégis távoznia kellett. Azt már kevesen tudják, hogy ezt követően is érkezett Budapestre egy békekonferencia által delegált személy: Smuts tábornok. Javaslatai a Vix-jegyzékhez képest jóval kedvezőbbek voltak.
Az egyik legfontosabb közülük az, hogy a magyar katonai egységeket a Nagyecsed–Békéscsaba–Makó településektől 3-5 kilométerre keletre meghúzott vonalig kellett volna visszavonni, így a román csapatoknak is a Máramarossziget–Nagybánya–Csucsa vonalon kellett volna maradniuk.
A Kun Béla vezette magyar tárgyalóküldöttség azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a románok vonuljanak vissza a Marosig. Smuts – aki a javaslat teljes elfogadására volt csak felhatalmazva – ezt követően elutazott Budapestről. A szerencsétlen kommunista döntés miatt április 16-án a románok a konferencia felhatalmazásával megkezdték az előrenyomulást, és már a hónap végére a Tiszához értek.
Ebben az évben a magyar delegációt meghívták a tárgyalásra, ráadásul ekkor még a Wilson vezette amerikai küldöttség – amely megértőbb volt a magyarkérdés iránt – Európában tartózkodott, de mire a Tanácsköztársaság megbukott, majd Apponyi Albert vezetésével a magyar küldöttek Franciaországba utaztak, Amerika kivonult a békekonferenciáról.
Kun Béla mentsége lehetne, hogy a Smuts közvetítette javaslatot azért nem fogadta el, mert nem volt hajlandó lemondani egyetlen erdélyi magyarról sem, azonban a moszkvai Vörös Újságban 1921 februárjában megjelent írása pontosan elárulja az álláspontját: ,,Nem szabad követelni, hogy a magyarság az elszakított területeken a népszavazást, az önrendelkezési jogot érvényesítse. Hasonlóképpen nincs szükség a kulturális önkormányzatra sem. A magyar nyelvű kommunistáknak kötelességük tiszteletben tartani a volt Magyarország területén alakult államok antant-imperializmus által megszabott határainak integritását…”
E belső erodálódás is felelős a diktátumért.
A szerző történész