Szombat délelőtt ismét elindult a Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében az évről évre megrendezett konferenciahajó, ahol ezúttal kulturális életünk eredményei és alakulása állt az előadások fókuszában. Balog Zoltán, az egyesület elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a szervezet rendszeresen a kritikus szolidaritás nevében állapítja meg észrevételeit.
Az esemény vendége volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy a minisztériumban sikerült kialakítani az ágazatok közötti együttműködés alapjait és megoldási formáit: a keresztényi, nemzeti értékrendet próbálják meghonosítani ezekben az ágazatokban.
Fekete Péter szerint az elmúlt öt évben sokféle felmérést végeztek, többek között a kultúrafogyasztásról folytattak kutatásokat. Ezekben arra jutottak, hogy noha Magyarország európai szinten a kultúrafogyasztó nemzetek élén van – ami azt jelenti, hogy rendkívül sokan járnak színházba, múzeumba –, lényegében ugyanaz a kör vesz jegyet ezekre a helyekre, és eközben az általános kultúrafogyasztás igen gyenge lábakon áll hazánkban.
– Felmértük, hogy ezer emberből hányan mondják azt, hogy egy éven belül részt vettek kulturális eseményeken. A megkérdezettek ötven százaléka azt nyilatkozta, hogy semmilyen programon nem vett részt. Emellett pedig azzal büszkélkedhetünk, hogy a V4-ek körében is kimagasló a színházak látogatottsága. Az elmúlt öt hónapban a kulturális élet összes meghatározó szereplőjével leültem tárgyalni, és az első kérésem az volt, hogy gondolkodjunk el azon, milyen módon juttathatjuk el a kultúrát a széles közösségnek, hiszen ez is a mi felelősségünk – mondta az államtitkár.
A politikus kitért arra is, hogy az általános iskolások esetében hasonló eredményekre jutottak. A gyermekek több mint fele a nyolcéves tanulmányai során egyszer sem jut el színházba, ezért sürgősen meg kell erősíteni a Minden gyerek jusson el színházba! programot, amelynek megszervezésén már gőzerővel dolgoznak – ezáltal 850 ezer gyermek ülhetne be színházi előadásra. Magyarországnak Európában is egyedülálló intézményrendszere és intézményhálózata van, amely a kultúra alkotóival és közvetítőivel, valamint a megőrzésével foglalkozik, amit az államtitkár szerint csak úgy készpénznek veszünk és nem fejlesztjük eléggé.
– Ennek valamilyen rendszert, struktúrát kell adni, és valakinek ebben példát kell mutatnia. Ezért vannak a csúcsnemzeti intézményeink, amelyek élén olyan személyiségek ülnek, akik alkalmasak ennek a feladatnak a megszervezésére, ellátására. Az ő működésükbe bele kell férnie, hogy szakmailag továbbképezzék az adott hálózatot. Úgy gondoljuk, hogy a munka tartalmi részét végeznék a csúcsintézmények, a minisztérium pedig a rendszer adminisztrációs háttere lenne. Ennek kialakításán dolgozunk – fejtette ki az államtitkár.
Beszédében a politikus arról is szólt, hogy annak az alkotónak, aki közpénzt használ fel, a közjót kell szolgálnia.
– A közpénzüket adó formájában a kultúrába befolyató állampolgárok felháborítónak tartják, ha azt tapasztalják, hogy az ő adóforintjukból támogatott művészek elárulják a hazájukat, vagy nem megfelelő tisztelettel viseltetnek Magyarország nemzetközi ügye iránt – szögezte le az államtitkár.
Oberfrank Pál azt a bibliai gondolatot idézte, miszerint kinek-kinek az istentől kapott talentumában kötelessége kiteljesedni. – Szeretet nélkül nincs szabad, tiszta alkotás, Böjte Csaba szavaival élve ki kell szeretnünk egymásból a jót, még azokból is, akik minket nem szeretnek. Hitet és reményt szeretnénk adni a közönségünknek, a veszprémi színház szlogenje szerint közösségben kell lennünk a közönséggel – mondta.