– Nemcsak énekelnek a nemzeti összetartozásról, hanem cselekszenek is. Úgy tudom, hogy tavaly a zenekar csatlakozott a Kárpátalja nincsen egyedül nevű programhoz, amely a nehéz sorban élő kárpátaljai magyar közösségeket segíti. Sőt tehetségeket is támogatnak.
– A zenekar mindig szívén viselte a határon túl élő magyarság sorsát, s ha lehetőség volt vagy van segíteni, akkor nem sokat tétovázunk. Koncertekkel, hangszerekkel és pénzadománnyal segítjük a határon túl élő magyar gyerekeket.
– Készülnek új albummal a közeljövőben?
– Nemcsak készülünk, hanem lassan be is fejezzük a Csak a szöveg című album elkészítését. Ez tulajdonképpen a folytatása a Csak a zene című lemeznek, de általa reflektálunk a számunkra elfogadhatatlan vagy nehezen érthető történésekre is, annak ellenére, hogy ez mégiscsak egy rockzenekar, nem pedig valamiféle politikai párt szócsöve, úgy érzem, ez minden gondolkodó ember kötelessége.
Az Ismerős Arcok énekese, dalszövegírója a színpadon is hitelességre törekszik
– A nemzet egységét valló, Nélküled című dalukat már több mint kilencmilliószor hallgatták meg a világhálón, de sajnos, még 2017-ben is vannak olyan közösségi oldalak, amelyek a határon túli magyarok ellen uszítanak. Őket lehet jobb belátásra bírni?
– Nekünk nem feladatunk őket győzködni és pátyolgatni. Majd a dalok teszik a dolgukat. Őket pedig őszintén sajnálom, mert egyszer csak rá fognak döbbenni, hogy sehová sem tartozni nagyon szomorú dolog.
– A legutóbbi albumuk – Csak a zene! – eltér az előzőektől.
– Szerettük volna, hogy a zeneiség is változzon, ezért a korábbiaktól eltérő módon készült. Eddig mindenki jött a saját, otthon kidolgozott ötletével, az elkészült dal vázával, és a szerző eljátszatta a zenészekkel azt, amit ő gondolt. Most azonban leutaztunk egy Püski nevű kis faluba, egy barátunk házába, ahova befért a zenekar felszerelése, és itt két héten keresztül mást sem csináltunk, mint zenéltünk, közös munkával raktuk össze a dalokat. Érdekes kísérlet volt, egyáltalán tudunk-e két hétig együtt lenni úgy, hogy ne forduljon mulatozásba az együttlét. Hál’ istennek azonban minden jól működött, szerettük egymást és dolgozni is tudtunk.
– A hangzáson kívül a dalszövegeik is egyediek. Hogyan készül el egy dalszöveg?
– Az a jellemző, hogy megkapom a zenét, és egy óra alatt megírom a dalszöveget. Utána persze rengeteget pepecselek, hogy tökéletes legyen a rím és a szótagszám és érezni is lehet, hogy a szöveg szinte rá van feszítve a zenére, nem akadoznak a sorok, olyan mintha beszélve mondanám el az egészet. Ha nem indít el bennem valamit egy dal, ha nem érzem ki belőle azt, amiről szólnia kellene, amit mondani szeretnék, akkor félreteszem. Ezek a dalok általában a fiókban maradnak. Erre a lemezre nem volt kötve a kezem, felhasználtam olyan töredékeket is, amiket jártamban-keltemben jegyeztem le, cseréltem egy picit a sorokon.
– Régebben pár sorban elmondta miről szól egy-egy daluk…
– Nem szoktam már megmagyarázni a dalainkat, elkezdett szórakoztatni az, hogy mindenkinek mást jelent, ahogy önálló életre kelnek, és mindenki a saját életét látja bennük. Mindeközben rólam szólnak, nem tudok másról írni, nem tudok más bőrébe bújni. Csak azt vagyok hajlandó leírni, amit hitelesen vállalni tudok a színpadon.
– Egyik dalban feltűnik a kamaszkori Amerika-kép. Mit gondol, letűnt azóta az amerikai álom?
– Mi ahhoz a nemzedékhez tartozunk, amelynek már lehetősége volt látni Amerika valódi arcát is. Elérte Európát és Magyarországot is az a politika és életszemlélet, amelyet próbálnak ráerőltetni az egész világra. Ezt nem vagyok hajlandó lenyelni, nem szeretnék úgy gondolkodni és élni, ahogy ők. Ha már annyit emlegetjük a szabadságot, akkor hadd legyen nekem más a véleményem!
– De ,,zöld” daluk is van: a Globális felmelegedés. Vagy másról szól?
– Igen, ez csak szójáték, hisz a refrén úgy szól, hogy „olvadozok, akár a sarkkörön a jég”. Természetesen nem a globális felmelegedésről van szó, hanem arról, hogy addig, amíg rengeteg fiatal világgá megy innen szerencsét próbálni, pénzt keresni, mi, akik itthon maradtunk, hazavárjuk őket. A dal egy elképzelt fiatal hazaindulásáról szól. Remélem, egyszer a saját gyerekeim is összecsomagolnak és hazajönnek. Ezt a képet próbáltam leírni néhány ironikus mondattal, amit talán sokan nem is fognak érteni.
– Prózát ír még? Az Ismeretlen ismerős nevű (hangos)könyve nagyon sikeres volt.
– Sok gondolatom van, de még nem vetettem papírra. Nem adtam fel ezeket a terveket, de nincs időm velük foglalkozni. Elképzelhető, hogy egy bővített kiadványban és az Apák és fiúk előadásunk felvételével újból megjelentetjük.
– Egy Lázár Ervin-elbeszélést is megzenésítettek. Különös kísérlet, ön szerint mit jelképez ez a kis történet?
– A bolond kútásó egy Lázár Ervin-novella, ráadásul Ervin unokabátyám, édesapámnak unokatestvére volt, és jól ismertük egymást. Sajnos nem találkoztunk annyit, mint kellett volna, egy csodás ember volt. Ő is magáról írt vagy a családról. Azok a nevek, mint Mikkamakka vagy Babó Titti mind valamiféle becézések, és mindenkinek megvolt a maga behelyettesíthető valódi alakja. Ennek a dalnak szinte világzenei hangulata van, nagyon szereti a közönség. Ez volt az első dal a lemezünkről, amely azonnal hatott. Miután eljátszottuk – a dal hirtelen végződik –, teljes csend lett, utána pedig hangos ováció.
– Ön szerint milyen helyet foglalnak el, hol vannak a dalaik a kortárs magyar zenében és kultúrában? Mit remél a jövőtől?
– Még sok dolgunk van, kell az a bizonyos „mustármag”. Engem Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye döbbentett rá arra, hogy bár szétszakítva élünk, azért a közösségünkért tennünk kell valamit. Arról énekelünk és beszélünk, ami természetes minden magyar ember életében, és annak is kell lennie. Eltűnnek azok a nemzedékek, amelyek kerékkötői ezeknek a céloknak, és azok jönnek majd, akik a mi zenéinket hallgatják, az általunk írt könyveket olvassák. A politikusok nem ismerik fel, hogy mennyi embert lehet a zászló alá gyűjteni a kultúra segítségével egy ügy érdekében. Az emberek lelkét csak a kultúrával lehet megérinteni, és azzal lehet elérni. Valaki egyszer azt mondta, hogy Magyarországon két politikus volt, akik felismerte mindennek a jelentőségét. Az egyik Klebelsberg Kunó, a másik Aczél György. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a felismerést mire használja az ember.
