Ágak címmel három különálló, de egymást értelemben átfonó és átfogó kiállítást nyitottak meg tegnap a Műcsarnokban. Szervátiusz Jenő, akit Lyka Károly a legerdélyibb szobrásznak nevezett, természetes anyagokkal dolgozott, miként a fia is – aki a hatalmas koronás Dózsa-fejet fagyökérből faragta ki – azokból alkotta meg a magyar balladákat, csángó asszonyokat fába és kőbe öltő alkotásait, amelyek a több évszázados fafaragó-hagyomány művészi értelmezései az értékek átörökítésének és megtestesítésének mestermunkái. A Kis gesztusok című természetművészeti és ökoavantgárd kiállítás megnyitóján a híres sepsiszentgyörgyi performanszművész, Ütő Gusztáv További madártollak című cselekményművét tekinthette meg a nagyérdemű. A harmadik kiállítás pedig az Ázbej és Ázbej – Algír, Budapest, Párizs, egy építész apa és a képzőművész fiának kiállítása, akiket szakmai körökön kívül nemigen ismernek, mégis rendkívüli ötletek és tervek kapcsolódnak a nevükhöz.
Életöröm és tragikum
Szervátiusz Jenő és Tibor munkáit már sok európai nagyvárosban kiállították, de évtizedek óta nem mutatták be őket együtt, egy nagyszabású kiállítás részeként. A tárlaton megnézhetjük Szervátiusz Tibor legutóbbi alkotásait, a Kolozsváron és budapesti közgyűjteményekben lévő művek először láthatók együtt. Összesen 130 szobrukat állították ki ezen a retrospektív kiállításon a Műcsarnok fő szoborcsarnokában, a két oldalsó teremben pedig külön láthatók az apa és a fiú művei. Szervátiusz Jenő 1983-ban hunyt el, a szülőföld és a magyar kultúra szeretetét, a kivételes küldetéstudatot viszont megörökölte és folytatta a tegnap 86. születésnapját ünneplő Szervátiusz Tibor.
Ritkán láthatóak közös kiállításon Szervátiusz Tibor több méteres szobrai
Elhozták a Kolozsvári Művészeti Múzeumban őrzött Szervátiusz Jenő-szobrokat és Szervátiusz Tibor nagyszabású munkáit, a Magyar Nemzeti Galériából lehozott főművét, a Tüzes trónon című Dózsa-szobrot és a ritkán látható, négy méternél hosszabb Kolozsvári Krisztust is.
Krisztus, Dózsa, Petőfi – a három legtöbbet idézett alak, úgy is mondhatnánk, hogy a magyarság kálváriája szobrokká faragva, mert hiába dívik most a szenvedéstörténeti narratívák elvetése, dekonstruálása és egyéb elmésségek, a tagadhatatlan megpróbáltatásokat olyan elemi erővel faragja és vési át a fájdalom emlékműveivé, hogy tehetetlenül érezzük, amint átég rajtunk a borzalom. Szervátiusz Jenő az életörömet faragta szobrokba, a fia pedig a tragikumot, a fájdalmat és a szenvedést, de azt utánozhatatlanul.
A táj viszonyba hozása
A természethez való visszatérés nem először, s minden bizonnyal nem utoljára történik meg a művészetben. A felvilágosodáskori gondolat újrajátszása ezúttal is többet jelent a városokból való kivonulásnál, hiszen a képzőművészet szintjén megélt és megalkotott visszatérés egyben a belső emberi természet geneziséhez való visszakapcsolódást is jelenti, az „ős-énre” való rátalálás lelki és tudati akciójának vizuális gesztussá emelését. A Kis gesztusok műveinek motívumrendszerére azonban talán az őskori művészethez való kapcsolódás a legjellemzőbb.
A világviszonylatban is jelentős kiállítás anyagát John K. Grande, Keserü Katalin és Mahmoud Maktabi kurátorok állították össze. A tárlaton Angliából, Brazíliából, Chiléből, Mexikóból, az Egyesült Államokból, Németországból, Belgiumból, Finnországból, Japánból, Iránból, Izlandról, Lengyelországból, Svájcból, Csehországból, Ausztriából, Horvátországból, Spanyolországból, Új-Zélandról és Indonéziából érkezett művészek állítanak ki együtt, sokan közülük itt, Budapesten hozzák létre művüket. A Műcsarnok falain kívül ugyan, de a kiállítás szerves része a Gödöllői Iparművészeti Műhely kertjében látható több természetmű is, valamint a nádasdladányi Nádasdy-kastély parkjában található Növekvő hajó című munka Alois Lindenbauertől.
A fiatal erdélyi természetművészet képviselői közül is találunk kiállítókat. Péter Alpár szerint a természetművészet a táj viszonyba hozását és a már meglévő folyamatokba való tudatos bekapcsolódást jelenti, valamint egy nem valláshoz köthető szakralitás felfedését. Pokorny Attila szerint pedig ez a fajta művészet a tájjal való együttműködést és a természetével azonos rezgésszint elérését jelenti, valamint a tájban megtalálható elemeknek való értelemadás művészi aktusát. Monumentálisnak ható, de a realitás nyílt esztétikáját tükröző alkotás Varga Ferenc életnagyságú farajza is. Az aprólékos munkával készített rajz a valóság másolásának alázatos cselekedetével illeszkedik a Kis gesztusok című kiállítás gondolatmenetébe.
A tárlat több egységre tagolódik. A Kis gesztusok című termekben a nemzetközi és a magyar kortárs természetművészet fontos alkotásait mutatják be, a Természetszövetség a hazai előzményekre tekint vissza; míg Ökoavantgárd a címe annak a különleges iráni blokknak, amely a művészet és az élő környezet mai kapcsolatával foglalkozik. Világhírű alkotók munkáival is találkozhatunk a tárlaton, a belga Bob Verschueren és a német Nils-Udo mára klasszikussá vált természetművészetét a magyar közönség korábbi kiállításokról is ismerheti.
A kiállított tárgyak között sétálva mintha Rousseau Egy magányos sétáló álmodozásainak újragondolt világába csöppennénk, a filozófus által a modern park esztétikájának kikiáltott három komponens is igaznak mondható: festői, költői és regényes. E három jelzőt azonban mindenképpen megtoldanám a Kis gesztusok esetében még eggyel: alázatos. Hiszen csak az válhat természetművésszé, aki elfogadja a természet törvényeit, s a természetre mint partnerre és alkotótársra tekint, engedi, hogy a szél, az eső, az erózió és növények burjánzása alakítsa, majd eltörölje művét.
A környezet mint alkotótárs
Különös paradoxon azonban, hogy a „természetes közegükből” kiszakított művek, illetve műdokumentációk (több kiállító művésznél előfordul, hogy az eredeti alkotások helyett a róluk készült fotók tekinthetőek meg) a kiállítótérbe mint művi környezetbe helyezve hogyan tudnak újból életre kelni. Mindenesetre bízzunk benne, hogy a Kis gesztusok kiállítás képes lesz az ember elidegenedése, a természetből kiszakadása ellen hatni.
Építészet és tizenöt év kultúrtörténeti kollázsa
Apa-fia kiállítás az Ázbej és Ázbej is, amely az építész apa, Sándor és képzőművész fiú, Kristóf munkáit mutatja be. Az Ybl Miklós-díjas Ázbej Sándor az algíri Július 5. Olimpiai Stadion tervezője és az építkezés irányítója volt, munkája pedig megalapozta a bő két évtizedes magyar–algériai műszaki együttműködést. A függetlenné vált Algériában a nemrég épült Népstadion mintájára kellett olimpiai stadiont terveznie, ami építészeti és technikai megoldásaiban túlszárnyalta azt. A hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig tartó időszakban csaknem 160 építészeti és mérnöki építmény terveit készítették el a magyar szakemberek Algériában, ezek mai napig szerves részei az ország építészetének.
Fia, Ázbej Kristóf munkásságának főművét, egy 52 négyzetméter felületű panoramikus óriás kollázst láthatjuk, amelyet 1981-től tizenöt éven keresztül folyamatosan készített a kétszobás, Párizs környéki bagneux-i műteremlakásában. Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe című mű és projekt egyfajta kultúrtörténeti lenyomat, amelyben keveredik a művészet, a popkultúra és a tudományosság nyomon követése. A dokumentációs céllal indult alkotáson lemezborítók, plakátok és tudományos cikkek váltogatják egymást egy vizuális enciklopédiát alkotva. A kollázst 2014–2015-ben lebontották, Magyarországra szállították, restaurálták és a műteremlakás másának 1:1 arányában építették fel az Emmi és NKA támogatásával. A francia Millenniumi Emlékbizottság felkérésére 1997 nyarán a művész részt vett egy világműemlékterv koncepciójának kidolgozásában, a tárlaton e megvalósulatlan munka látványterveit is megismerhetik.
