A 2017-es könyvhétre jelent meg a Magvető gondozásában Rakovszky Zsuzsa új regénye. A Célia nagyon különleges látlelet korunk társadalmáról: egyfajta negatív családregény, amelyben a kötődések korántsem evidensek, a szereplők nem együtt élnek, hanem egymás mellett, és ebben az egyre ridegebbé váló közegben kell megküzdeniük egymásért és a boldogságért.
A szerző korábbi regényeihez (A kígyó árnyéka; A hullócsillag éve; VS, Szilánkok) képest a Célia egyik legnagyobb újdonsága, hogy férfihangon narrálja a történteket, elbeszélője ugyanis egy idősödő értelmiségi, Ádám, akinek teljes kilátástalanságba fulladt az élete, egyetlen öröme, hogy tanítványáról, a csinos, de butuska diáklányról fantáziál, akinek angolórákat ad. A rendkívül jól kidolgozott főszereplő rezignáltsága houellebecqi karakterekre emlékeztet: teljesen megcsömörlött, élete tökéletesen egyhangú, nem kötődik semmihez és senkihez. Unalmas hétköznapjait némileg megbolygatja régi kedvese, Zsani felbukkanása, akinek annak idején tett egy szívességet: segített neki teherbe esni, így lehet, hogy ő az apja a nő húszéves lányának, Céliának. Zsani pedig Ádámot kéri meg arra, hogy kilétének felfedése nélkül próbáljon meg segíteni a lánynak, aki összevissza csapong, és nem tudja, mit kezdjen az életével.
A regény stílusát nagymértékben meghatározó elem a szerző kifejezetten szellemes, rezignált humora, ami valójában egyfajta életszemléletet tükröz, és nagyon sokat elárul arról, hogy miként látja a főhős maga körül a világot. Ez nem egy helyen szinte abszurdba hajlik, például amikor a Másvilág Travels elnevezésű temetkezési vállalat szolgáltatásainak körét részletezi.
A regény csúcspontjainak azonban mégsem ezek a részek tekinthetők, hanem azok a jelenetek, amelyekben Rakovszky Zsuzsa nagyon szépen, rendkívül finom eszközökkel ábrázolja a lány és a lehetséges apa közötti kötődés létrejöttét. Célia problémája ugyanis az, hogy generációjának minden szabadságát élvezheti, és nem jelöltek ki neki határokat vagy szabályokat, amelyek ellen lázadhat. Gyakorlatilag kapóra jött neki Ádám, aki az apa karakterét jelenítette meg neki már akkor is, amikor még fel sem merült, hogy biológiailag is köze lehet hozzá, tőle kért tanácsot, vele beszélt talán a legőszintébben, és egy idő után már az anyjával is rajta keresztül kommunikált. Ádám viszont nem volt hajlandó felvállalni ezt az apaszerepet, részben talán azért, mert saját apja is elhagyta őt és új családot alapított, kapcsolatuk pedig teljesen kiüresedett. És bár Céliával Ádám is szimpatizál, kötődik hozzá, minden erejével ellenáll az érzelmeknek, igyekszik távol tartani magát tőle, és amikor a segítségére lenne szüksége, akkor is inkább a tizenéves tanítványáról szőtt álomképekkel van elfoglalva.
A Célia elsősorban azért figyelemre méltó mű, mert a lapjain megjelenő generációs ellentétnek valódi tétje van, fontos kérdéseket tesz fel arról, hogy mi az, amit egymásnak akaratlanul is továbbadunk. Céliának végül is sikerül megoldást találnia az őt annyira kínzó hiányra: egy kreált világban kezd új életet, ott találja meg azoknak a kötődéseknek a megfelelőit, amelyek a családjában nem alakulhattak ki.
Rakovszky Zsuzsa új regénye pontos korrajz, érzékeny leírás egy érzelmileg mindinkább kiüresedő társadalomról. Mindenkinek érdemes elolvasnia, aki szeretne egy kicsit többet megtudni ennek az útkeresésnek a sokszor nem kevéssé nyomasztó alternatíváiról.
Rakovszky Zsuzsa: Célia, Magvető, 2017
