Arany János azok közé a dicső halottaink közé tartozik, akik előbb születtek, mint ahogy meghaltak. Minden esetleges iróniát félretéve egy emlékév szervezői számára ez nem az éveket, hanem a hónapot és a napot jelenti, így az illető ünnepelt születésének és halálának természetszerű elhelyezkedése keretbe tudja foglalni a rá való emlékezés nagyszabású program- és rendezvénysorozatát.
Arany János 200 esztendeje, 1817. március 2-án született Nagyszalontán és 135 éve, 1882. október 22-én hunyt el Budapesten. Temetését két nappal halála után rendezték meg a józsefvárosi Kerepesi úti temetőben, végső útjára hatalmas tömeg kísérte, hasonló nagyságú, mint amekkora pár évvel korábban Deák Ferencet.
Arany János ma is látható síremléke csak halála után három évvel, 1885-ben készült el, kora két elismert művészének közös alkotásaként. A talapzatot Kallina Mór, a szarkofágot, a pálmaágat és a babérkoszorút pedig Stróbl Alajos – a Múzeumkertben elhelyezett, jelenleg éppen restaurálás alatt lévő emlékmű alkotója – tervezte és kivitelezte. A sír mellé a Margit-szigetről átszállított tölgyeket telepítettek, melyek különös jelentőséggel bírtak Arany számára utolsó éveiben. Ugyanitt nyugszik felesége, Ercsey Julianna, fia, László és unokája, Piroska is.
Az Arany János iránti tiszteletből is sokan látogatnak el a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe
Az Arany-emlékévhez szorosan kapcsolódó, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete által közösen rendezett megemlékezésen beszédet mond majd Szörényi László irodalomtörténész, az ünnepi műsorban közreműködik Vörös István József Attila-díjas költő, valamint Für Anikó és Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művészek.
Arany János terjedelmes életművében viszonylag sok sírvers, gyászvers és kortársai halálára írt, alkalmi emlékező vers található, ezek közül, a holnapi megemlékezésre készülve most egyet emelnénk ki:
Sirversek a szalontai temetőből
I.
Sötét éj van, melynek
Virradása nincs,
Csontomon nem csörög
Nehéz vasbilincs,
Mégis rabként nyugszom
Mélyen föld alatt,
Lelkem elrepült, de
Testem itt maradt.
II.
Álom, álom, hosszu álom,
Ébredését várom, várom.
