A Haláltánc (1996) sokak szerint Galambos Tamás egyik remekműve, a kaméleonizmus jelensége mint a huszadik századi érvényesülés metaforája, régóta foglalkoztatja a művészt, de talán korábban soha ilyen élesen és aktuálisan nem vágta az arcába az érintetteknek.
A festő szokása szerint bizonyos elemek visszatérnek a munkáiban: a színét változtató állat az alaptörvény díszkiadásához festett, Nagy Imre újratemetése című munkájának is része, amely később a sorozat legnépszerűbb darabja lett.
A művész hangsúlyozza, hogy mindeddig az egyetlen állami felkérése volt a szóban forgó munka, Kerényi Imre azzal motiválta, hogy teljesen szabad kezet adott, így a kaméleont is nyugodtan ráfesthette a képre. A koporsó melletti figurák maszkot kaptak – két ember kivételével –, dinnyefejű, káposztafejű alakok, akik érdekből vagy számításból állnak a halott mellett. Az arctalanok között a valódi fejek azt mutatják, hogy ritkán, de meg lehet fordulni a damaszkuszi úton.
– Fiatalemberként magam is láttam Nagy Imrét, ötvenhatban ott álltam, amikor a tömeghez beszélt, és az elvtársak megszólításra őrült hangzavar támadt, majd korrigálta magát és polgártársakként üdvözölte a tömeget – idézte fel ötvenhatos emlékképeit az alkotó, a körút menti összeégett holttestekkel és a lódenkabátok alól kivillanó puskacsövekkel együtt.
Egy holland művészettörténész azt írta a munkáiról, hogy szinte becsapja az embereket, hiszen távolról lángoló színekben játszó, vidám, részletgazdag képet látunk, közelebbről szemlélve azonban megrázó drámák, tragédiák bontakoznak ki belőlük. – Tulajdonképpen ezt szeretném. Azok a képek állnak a legközelebb hozzám, amelyek valami módon reflektálnak a társadalom problémáira – mondja a festő, aki műtermében fogad minket és megmutatja az éppen készülő munkáját is, a négy évszak sorozatot. Jelenleg az idilli képek világában kalandozik.
A közelmúlt belpolitikai eseményei közül a legmegrázóbb számára, ami mellett nem tudott „szótlanul” elmenni, a 2006-os rendőri vérengzés volt – tankokat, vízágyúkat örökített meg az utcai harcról. „Akkoriban Gyurcsányról is festettem képet, aki mint róka lopja a tyúkokat; az Előszezon című munkát egy választási óriásplakát ihlette – árulta el az alkotó.
Nem rejtette véka alá politikai, társadalomkritikai véleményét a diktatúra idején sem: az 1979-ben született Agyaggalamblövők című művén géppuskás szovjet katonák tüzelnek a levegőben keringő, céltáblával dekorált békegalambokra, de szuggesztív a Vörös tér (1988) elnevezésű képe is, ahol dermesztő Sztálin-profil vetül a térre.
A festő úgy látja, hogy a gyerekszáj típusú hozzáállás valamiféle védelmet jelent számára, a meseszerűség eszközével mindig elmondhatta, ami a szívét nyomta. A Hincz Gyulánál és Barcsay Jenőnél végzett mester óvakodik a naiv jelzőtől, inkább a sofisticated naiv (kifinomult naiv) besorolást használja munkái kapcsán, de szokta posztnaivnak is nevezni a stílusát.
– Engem kezdetben a naiv kategóriába soroltak a galériások, pedig a magamfajta művészet egy tudatosan felépített jelképrendszer, amolyan gyerekszáj, kvázi védelem, ugyanis minden engem foglalkoztató gondolatot kifejezhetek vele anélkül, hogy titokban kéne tartanom a munkáimat. A meseszerűség fontos része a gondolkodásomnak, ezzel közvetlenebbül el lehet juttatni az emberekhez üzeneteket – vallja a mester.
Szavai szerint lassan forrt ki a sajátos festői nyelve, az azonban nagyon hamar eldőlt, hogy a gazdag színhasználat része lesz a munkáinak.
– A stílus szerintem olyan, mintha az ember magának létrehozna egy ketrecet, és ez a játéktér annál jobb, minél több minden fér el benne. Először az ikonfestészetet, a középkori reneszánszt vizsgáltam, Giotto színgazdagsága hatott rám, Chagall festészete, majd a miniatúrák világa, a jó naiv festők, mint Henri Rousseau is meghatározták alkotásaim hangulatát, de a vitatottan naiv zseni, Csontváry munkái is befolyásolták a művészetemet.
A kortársak közül Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Berki Viola művészetét rokonnak érzem. A technikám is lassanként alakult ki: először plasztikusan megfestem a képet, majd ráviszek egy következő réteget, mintha kisecsettel hímezném a látványt – teszi hozzá.
Tüzetesebben szemlélve a Haláltánc című kép hátterében feltűnik egy kisbusz turistákkal, akik nevetnek az összegyűlt csőcseléken, és megjelenik a gyermekek serege is lufikkal – a Galambos-féle, keményen bíráló, groteszk festői szemlélet az optimizmust sem nélkülözi.