Az akvarellek, szén-, ceruza-, toll-, tusrajzok, krokik, csendéletek, utcarészletek, térélmények, emlékek, úti vázlatok mellett nagyon laza anyagkezelésű olajképeket is láthatunk. Senki ne keressen monumentalitást: az olajok is nehezen lépnek ki az egy méterből, a többi még kisebb. De nem ez a lényeg. Engedtessék meg pár gondolat magukról a képekről, a lényegről csak utána szólnék, mert bár mindig gyanakvóan szemléltem azokat a képzőművészeti alkotásokat, amikhez muszáj egy kontextust hozzácsapni, különben nem működnek, ezúttal egy erős kivétellel találkoztam.
Jó néhány magyar vonatkozású akvarellt látunk: tatai tó, Országház, Királyfürdő, esztergomi bazilika, Gellért-hegy, Tihany, Királyfürdő, Margit híd villamosostul. Finomak, érzékenyek – a precizitást nem akarja erőltetni az alkotó, nem is kell –, az olajképek lendületesek, nem félnek az anyagtól, nem is spórolnak vele, bár kivétel nélkül a befejezetlenség érzetét keltik. Sakir Fakili igazi műfaja: az olykor karikatúrába hajló kroki.
Minden látogató hamar föl fog majd fedezni két zöldessárgában játszó, könnyed kis fogalmazást: egy utcaképet, és egy ismert személyeket ábrázoló tablót (én sajnos senkit nem ismertem föl). Az utcai akvarell egyszerre empatikus és pengeéles karakterfigyeléseket láttat a maga tétova, teljes alakos figuráival, a portrétabló pedig mintha a nagyszerű Sajdik Ferencet idézné: teljesen Pom Pom-i, illetve ho-ho-horgászi abszurdokat látunk.
Kedvencem Hétvége című akvarellje: iszonyúan elkapta a lendületből tekerő biciklist meg az utánanéző simléderes sapkás alakot az erdei tisztáson. Tökéletes ráérzés. Pedig pár folt az egész. S hogy mindez mi végre? Hadd idézzem először Hóvári Jánost, a MANK főigazgatóját, volt ankarai nagykövetet: kevés nagykövet van, aki jó festő, ráadásul Magyarországon, Magyarországot ábrázoló képeken dolgozik. Másodszorra Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója gondolatait summáznám: a művészet a legjobb diplomáciai tevékenységet is nemesíti. Ha egy nagykövet tesz azért, hogy a művészet varázslatos prizmáján keresztül szemlélhesse a helyet, ahol van, jobban fogja végezni munkáját.
Harmadszor pedig magának a művésznek, azaz nagykövet úrnak a megnyitón elhangzott, meglepően keresetlen és közvetlen töprengését citálnám ide: Mi, diplomaták, állandóan mozgásban vagyunk, ezért csak néhány dolgot vihetünk magunkkal egyik megbízatásból a másikba. Egy könnyen hordozható hobbi valahogy így néz ki… Amit én próbáltam vászonra vinni: az ebből a nyomásból fakadó színek és vonalak kombinációja.
Ezek a nagyszerű és érvényes gondolatok a megnyitón hangzottak el. Kiegészítve a Bánffy Miklós politikai és művészeti munkásságával vont párhuzammal, amire szintén Prőhle Gergely hívta föl a figyelmet. Magyarul arról van szó, hogy a diplomata titulussal illetett különleges élőlény, kinek működéséből bolygónk lakosságának 99 százaléka annyit érzékel, hogy kellemetlenül fekete színű gépjárműben, kellemetlenül kék színű villogóval fölszerelve tüsténkedik egyik helyről a másikra, bizony kulturálisan erősen beágyazott, alkalmasint komoly esztétikai érzékkel megáldott, finom lélekkel bíró, emberi lény.
Félek, aki csak úgy betéved erre a kiállításra, nem fogja majd föl teljes mértékében és értékében mindezek félelmetes jelentőségét. De talán nem is baj. A munkák enélkül is szépek. Én innen messziről azt javaslom a nagykövet úrnak, hogy a kroki-karikatúra vonalat erősítse, ha épp ráér. Ott a legtöbb egyéni hang.
A kiállítás megtekinthető 2017. július 24-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között.