Sopánkodtam már párszor azon, hogy milyen keveset tudunk más népek – kultuszszerzőiken kívüli – költőiről, íróiról, és hát igazam volt, van. Most éppen a kínai költő, Jidi Majia Én, a hópárduc című könyve került a kezembe, és újra meg kellett lepődnöm, hogy mennyire nem ismerem még ennek a nagy népnek sem a jelenkori kultúráját és irodalmát, meg azon is, hogy viszont egy jól megírt elő- és utószó milyen sokat tud segíteni abban, hogy az olvasó elméje térképére felrakja és ott elhelyezze az adott szerzőt.
Jidi Majia például ilyeneket tud: „Ha egy nousu anyja meghal, hamvasztáskor / a jobb oldalára fektetik. Azt mondják, azért, / mert a bal kezét még használni fogja – / fonni akar a szellemvilágban.” És hogy mi az a nousu? Szerencsére az elő- és utószóból minden kiderül, az is, hogy Jidi Majia az egyik legnagyobbnak tartott kortárs kínai költő, akinek az írásain keresztül Kína egyik nemzetiségét, a yiket, más néven a nousukat ismerhetjük meg. „A yi nemzetiség Kína 56 nemzetisége közül a hetedik legnagyobb lélekszámú. Összesen körülbelül hétmillióan élnek elsősorban Sichuan tartomány délnyugati részén… (…) A nousuk az egyik legnagyobb múltra visszatekintő kínai nemzetiség” – írja az utószóban Yu-Barta Erika, aki Rácz Péter és Szőcs Géza mellett a versek egyik fordítója. A szerző szerény, ugyanakkor népének és nemzetiségének büszke képviselője, aki olyan népszerűségnek örvend nemcsak világszerte, hanem az övéi közt is (ami, tudjuk, a legnehezebb feladat), hogy dalai népdalokká lettek. „A csoda azonban szememben akkor történt, amikor egyik megzenésített versét mint népdalt kezdte énekelni spontánul száz ember. Feledhetetlen pillanat volt. Éreztem, Jidi Majiának népe van, és a népnek Jidi Majiája van. Lélegzetvételük egyforma. Nekünk, magyaroknak, európaiaknak miért nincs ilyen becsvágyunk? Mi a magunk nevében szólunk, ha verset írunk, és Énben keressük saját hangunkat, s talán jól is van ez így” – idézi fel Ősi hang mai hangszerelésben című írásában Rácz Péter.
A költő a Kínai Írószövetség alelnöke, így nyilvánvalóan tájékozott a világirodalom ügyeiben, ám az, hogy ír egy József Attila című költeményt, egészen megható gesztus, még akkor is, ha tudjuk, hogy a magyar irodalom nem ismeretlen az ő országukban. Ahogy A kínai költészet áttekintése a Dalok könyvétől Jidi Majiáig című előszót jegyző Yu Zemin fogalmaz: „Petőfi egyébként a mai napig Magyarország legfontosabb névjegye Kínában.” Így hát, ha ők ennyit tudnak rólunk és ilyen óvó szeretettel fordulnak felénk, mi is megismerkedhetünk egyik legnagyobb hatású élő klasszikusukkal, Jidi Majiával, mert ettől mindkét nemzet csak gazdagabb lesz.
Én, a hópárduc. Jidi Majia válogatott versei. Magyar PEN Club, Budapest, 2017