Itt lesz az Eiffel Műhelyház, amely az Operaház próbatermeinek, gyártó- és raktárbázisának és a Bánffy Kisszínháznak ad helyet. Avatására 2017 tavaszán kerül sor, s ezzel egy időben kilenc hónapra bezár az Operaház. Az Andrássy úti épület felújítása a tervek szerint 2018 májusára fejeződik be, amikor is újra megnyitják a nagyközönség előtt.
Az Operaházra ráfér a felújítás, hiszen nyikorog a padló, az 1982-ben beépített színpadszerkezet elavult. A magyar színházak felújítási sorában az Operaház annak ellenére a legutolsó, hogy ez a leglátogatottabb színház, évente egymillió ki- és belépést rögzítenek, mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában hozzátéve, az előterjesztés heteken belül a kormány előtt lesz.
A felújítás a tervek szerint 23 milliárd forintba kerül, amelyből kicserélnék a teljes, alsó és felső színpadgépezetet, födémet és nézőtéri székeket, felújítanák a gépészetet, amelyhez utoljára 1982-ben nyúltak hozzá, kiépítenék a házban a tűzjelzést, de meg kell vizsgálni a terem akusztikáját is – amelyhez ki kell bontani a földszinti nézőteret, sorolta a főigazgató, aki szerint kilenc hónap alatt egy részleges korszerűsítés megvalósítható, s 2018 tavaszára a nézők visszatérhetnek az Andrássy úti épületbe.
Ókovács Szilveszter azt ígéri, az Operaház felújításában nem lesz csúszás, a közbeszerzési szerződések garantálják majd a pontos teljesítést, illetve lesznek olyan munkafázisok, amelyek a 2018-as nyári szünetben elvégezhetők. A beruházást az Operaház stábja – saját építésze, műszaki igazgatója, a főigazgató és helyettese – menedzseli.
Az Andrássy úti épület korszerűsítésének idejére az Operaház átmenetileg a Kőbányai úton található, 1886-ban épült MÁV Északi Járműjavítóba költözik, ahova valaha 95 mozdony fért be. Az ipari műemlék átalakítására a kormány tavaly 14,5 milliárd forint állami támogatást adott.
Több lesz, mint átmeneti otthon
Ókovács Szilveszter azt mondta: az átalakított Északi Járműjavítót sokkal többnek szánják, mint átmeneti otthonnak: az Eiffel Műhelyház később is az Operaház háttérbázisa lesz, megmaradnak a próbatermek, a gyártó- és raktárbázis. Itt kap helyet a 340 férőhelyes Bánffy Kisszínház, amelyben ugyanúgy lesz zenekari árok, az operaházéval megegyező méretű színpad, de akusztikailag is bevizsgálják és megtervezik a termet.
Az Eiffel Műhelyházat 2017 tavaszán egy Mozart-töredékkel, valamint Edita Gruberova fellépésével egy Roberto Devereux koncertelőadással avatják majd fel.
Az Operaház felújításának kilenc hónapos időszaka több szempontból érdekesnek ígérkezik. Ahogy Ókovács Szilveszter fogalmazott kihívás és „közönség-kísérlet” lesz a magyar operakedvelőket és a turistákat átvinni az Erkel Színházba. A társulat szempontjából pedig azért lesz különleges, mert jut majd idő arra, hogy számos fontos magyar művet lemezre vegyenek, s határon túli helyekre is elvigyék az előadásokat.
Magyar Évad a 200 éves magyar operakultúra alkalmából
Az Operaház 2016/217-es, 133. évada a Magyar Évad nevet kapta. Egyéb évfordulók mellett a 200 éves magyar operakultúra előtt kíván tisztelegni. 1815 decemberében jelent meg ugyanis nyomtatásban az első, fennmaradt magyar opera librettójául szolgáló mű.
Az évad során színre kerülnek magyar mesterművek – operák és balettek –, 2017 tavaszán pedig az évadot egy harmincnapos, nagyszabású fesztivál zárja, amelynek maratoni összeállításában hétköznap esténként az összes előadás végignézhető.