– Ön nemcsak történész, hanem fegyverkovács is. Hogyan kezdte el űzni ezt a régi mesterséget?
– Egyetemi éveim során had- és fegyvertörténetre specializálódtam, leginkább a középkori fegyverek készítéstechnikájával és a harcászatban betöltött szerepükkel foglalkoztam. Ehhez tanultam ki a kovácsszakmát és próbáltam különböző vasművestechnikákat rekonstruálni. Sokat köszönhetek a mesteremnek, Nagy Tibornak, aki a mai napig rengeteg tanácsot vagy épp lehetőséget ad, hogy a műhelyében együtt dolgozhassunk. Az elmúlt években számtalan lehetőségem adódott arra, hogy a kora középkor vaselőállítását és megmunkálását gyakorlati úton is tanulmányozzam. Ezek során mindig a tudomány volt az első: a kutatásokhoz használtam fel a kovácsmesterséget – és nem fordítva.
– Máshogy látja, értelmezi a középkori fegyverek kutatását az, aki ki is próbálta a fegyverkészítést?
– Abszolút. A történelem- és régészettudománynak számos feltételezése van a fegyverek készítését és használatát illetően, ami gyakorlati úton igazolható, ezért a vizsgálatokban és kísérletekben különféle mesterségek is részt vesznek, mint például a kovácsszakma, az ötvösség, a bőrdíszművesség és sorolhatnánk. A „hogyan készült?” és a „hogyan használhatták?” olyan kérdések, amelyeket egyre inkább az elmélet és a gyakorlat, a tudományok és a mesterségek összehangolt dialógusában zajló rekonstruk-
ciós kísérletekkel szokás megválaszolni – ezt a módszert nevezzük kísérleti régészetnek. Ha fémművességről van szó, fontos szerep jut az archeometallurgiának is, ami fémalapanyagú tárgyi emlékek természettudományos vizsgálatát jelenti. Különféle laborvizsgálatokkal a fegyverek fémtartozékainak technológiájára és eredetére is lehet következtetni.
– Lehet rekonstruálni a korabeli fegyvergyártó eljárásokat, vagy modern módszereket használt a kardok esetében?
– A cél határozza meg a módszert. Amikor különféle vasművestechnikákkal foglalkozom, akkor igyekszem minél pontosabban ragaszkodni a korabeli alapanyagokhoz és módszerekhez. Eddig ilyen volt például a honfoglaló kori szablyák, a damaszkuszi acél vagy épp a kora iszlám kardok készítéstechnikája. Más esetekben – amikor történelmi bemutatók vívásait tartjuk, például a visegrádi palotajátékokon, ahol képünk is készült – inkább modern anyagot használok, hogy minél nagyobb biztonsággal bírják a terhelést.
– A magyarokat – mint általában a nomád népeket – íjfeszítő népeknek tartják, sok hadtörténeti munkában meg is jegyzik, hogy közelharcban nem voltak a legjobbak. Miről tanúskodnak a korabeli fegyverek?
– Azt, hogy bármilyen harcban ki nem volt jó, inkább az adott ütközet döntötte el, ez alapján elhamarkodott lenne törvényszerűségeket megfogalmazni. A korabeli tárgyi és írott források tanúsága szerint a IX–X. századi magyarság harcászatát alapvetően az íj határozta meg, azonban közelharcot sem csupán kényszerből vívtak, habár jócskán volt ilyen is. Mindenesetre több olyan fegyvertípust találunk a korabeli magyaroknál – kopja vagy lándzsa, szablya és baltafélék –, amelyeket közelharcra használhattak. Ám ezeket csak gondosan előkészített helyzetekben alkalmazhatták, amikor csatát eldöntő csapást mértek az ellenségre. Úgy gondolom, az ütközetek legtöbbjének tervezett része lehetett a közelharc, aminek előkészítéséhez kihasználták az íjakat, a csapatok manőverezési képességét, vagy éppen hadicseleket alkalmaztak.
– Két kardról tart előadást, az egyik az úgynevezett bécsi Attila-kard. A hagyomány szerint ez a szkíta királyok szentnek tartott kardja volt, amelyet Attila megtalált. Kié lehetett ez a fegyver és hol készülhetett? És hogyan került Bécsbe?
– Valójában ez egy szablya, amelyet íveltsége különböztet meg az egyenes pengéjű és markolatú kardoktól. A bécsi szablyáról már nagyon sokan írtak, és tulajdonították Attilának, Nagy Károlynak vagy Álmos fejedelemnek. Formavilága a X. századi Közép- és Kelet-Európában, valamint Közép-Ázsiában általánosan elterjedt, így nehézséget okoz szűkebb régióra eredeztetni. Aki ezzel próbálkozik, legtöbbször a fegyver ornamentikája alapján teszi, hiszen egy rendkívül díszes fegyverről van szó, amelynek nemcsak markolata és hüvelye van ellátva indás díszítésű aranyszerelékekkel, de a pengéjén található lemezberakáson is mitikus állatok ábrázolása figyelhető meg. Bécsbe kerülésével kapcsolatban talán a legelterjedtebb hersfeldi Lambert 1071-es feljegyzése, miszerint Salamon király anyja, Anasztázia adományozta a fegyvert (Lambert szerint Attila kardját) Nordheimi Ottónak, aki segítette fia trónra kerülését. Hogy pontosan mit is lehet meghatározni a fegyver eredetével és Bécsbe vezető útjával kapcsolatban, azt keddi előadásomban bővebben is kifejtem.
– A prágai kardot pedig Szent Istvánhoz kötik, de ez nem azonos a Parlamentben őrzött karddal. Ez az előbbihez képest kevésbé magyaros gyártású. Mit lehet tudni a kardról, és hogyan került Prágába?
– Két különböző korszak fegyveréről van szó, ez magyarázza a formai eltérést. A prágai kard szintén a X. századhoz köthető, és északi vonásokat tükröz. Nem egyértelmű, hogyan került Prágába, egyesek szerint Nagy Lajos király adta ajándékba IV. Károly német-római császárnak, mások szerint Premysl Vencel király vitte magával vagy az V. István elől menekülő Anna hercegnő (IV. Béla lánya) adta II. Ottokár cseh királynak. Abban viszont megegyezés van, hogy már a középkorban kialakult az a közfelfogás, miszerint ez a kard Szent Istváné. A legtöbbször csak a díszes markolatáról készülnek képek, azonban külön figyelmet érdemel a kardpenge, amelyben egy berakásos „Ulfberht” felirat szerepel. Hogy ez a szó a műhely, a tulajdonos vagy akár a készítő fegyverkovács nevét takarja-e, arról csak találgatások vannak, de annyi bizonyos, hogy az Ulfberht-kardoknak mozgalmas történetük van a középkor fegyverforgalmában.
Puszták aranya
Szeptember 30-ig látogatható a Puszták aranya – a nagyszentmiklósi kincs hiteles másolatai Pécsett című kiállítás a Csontváry Múzeumban (Janus Pannonius Múzeum). A kiállításhoz kapcsolódóan holnap az avar és a honfoglaló magyar kultúra korabeli fegyvereit ismerhetjük meg Kiss P. Attila és Haramza Márk fegyvertörténeti előadásaiból, amelyeken ingyenesen lehet részt venni. Szeptember 30-án egész nap díjtalanul látogatható a kiállítás, 15 és 17 órakor pedig ingyenes tárlatvezetést tartanak.