„A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, a minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Miközben a bárzenekar – akárcsak a Titanicon tenné – megállás nélkül játssza a Lagonda bluest” – olvasható a színdarab ismertetőjében.
Nem ismerek olyan embert, aki ne olvasta volna a Vesztegzár a Grand Hotelben-t, éppen emiatt nehéz helyzetben vagyok, ugyanis a Vesztegzár Rejtő Jenő egyik legjobb regénye, a parádés nyelvezete és a helyzetkomikumok halmozása pedig a humor kiapadhatatlan forrása, amelyeknek a szerző a nagymestere volt.
Remekművet színre vinni éppen ezért nehezebb feladat, mint elsőre tűnik, hiszen a jó alapanyag biztos sikert ígér: magyarán nehéz elrontani azt, amit aligha lehet, a szerző és a rendező érdemei pedig óhatatlanul keverednek egymással az értékelés során.
Azt pedig előrebocsátom, hogy aki önfeledt szórakozásra vágyik, és kedveli a rejtői világot, az nem csalódik ebben a darabban, viszont ne számítson egetrengető katarzisra sem.
A József Attila Színházban egy vidám, zenés vígjátékot láthattunk Szente Vajk rendezésében, remek színészgárdával, ám kissé fantáziátlan koreográfiával, amely a táncosok igyekezete ellenére kevésbé volt emlékezetes. A zenés betétdalok olykor elérték a régi húszas-harmincas évek slágerrefrénjeinek a szintjét, olykor pedig sablonossá sikeredtek, ám tény, hogy a fődal, a Lagonda blues igen szórakoztató volt a maga haláltáncszerűségével.
Szente Vajk rendezésének az volt az értéke, hogy humorral kezelte a humorkirályt: ez esetben nem voltak zavarók a színpadi kiszólások vagy a közönség megszólítása sem – amelyek általában igen erőltetettek szoktak lenni a mostani színdarabokban.
Az viszont tény, hogy Szerednyey Béla (Vangold) és Zöld Csaba (Elder felügyelő) remek alakítása nélkül nem lennénk ilyen jó véleménnyel a darabról, mert ha ezt a két kulcsszerepet kevésbé jó színészek játsszák, akkor feleennyire sem lett volna szórakoztató az este. A Vesztegzár a Grand Hotelben-t legközelebb január 17-én játsszák, a 6-i előadásra már minden jegy elkelt.