A tájékoztatás szerint az augusztus 21-ig tartó rendezvény fókuszában a komolyzene szerepel, de a dzsessz kedvelői is számos program közül választhatnak.
Zemplén több településén – egyebek mellett Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Tokajban, Szerencsen – mintegy hatvan rendezvény várja az érdeklődőket.
A nyitókoncertet a Budafoki Dohnányi Zenekar tartja a sárospataki Rákóczi-vár udvarán: Mozart kettősversenyében Kokas Katalin és Kelemen Barnabás lesz a szólista, és a Bartók-év keretében a zeneszerző A kékszakállú herceg vára című operája is felcsendül.
A fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 14-én szintén a Rákóczi-várban lép színpadra, és szerepel a rendezvényen Vashegyi György vezetésével a Purcell Kórus, valamint a 25 éves Orfeo Kamarazenekar is. A zárókoncerten 21-én Haydn A teremtés című oratóriuma lesz hallható.
Az egyik legnagyobb szabású eseményt augusztus 19-én a közelmúltban átadott Tokaj Fesztiválkatlanban tartják, Rossini A sevillai borbély című operáját Káel Csaba állítja színre.
fesztivál idején rendezik meg – Hollerung Gábor irányításával – ifjú muzsikusok számára a Dohnányi Nyári Zenekari Akadémiát, valamint gasztronómiai és családi programok is várják a látogatókat.