Művelői a lehető legmagasabb fokon űzik, a technikák folyamatosan továbböröklődnek és frissülnek új ötletekkel. A fellépők felhozatala lassacskán már a harmadik generációnyi slammerrel bővül, megvannak a szakma igazi veteránjai, és egyre gyakrabban kerülnek elő az ő hatalmukat támadó és megingató, tehetségesebbnél tehetségesebb ifjú váteszek.
Noha már a negyedik országos bajnokságról beszélük, és a műfaj kitermelte a maga rocksztárjait – ahogyan a „rocksztárok” is kitermelték a műfaj közönségét –, továbbra is ez az a verseny, ahol a kétszeres országos bajnok együtt versenyzik azzal, aki életében először lép mikrofon elé. És a dolog érdekessége az, hogy az úgynevezett „slamszűz” ráadásul időnként nyerni is szokott. Vannak ugyan a versenynek esélyesei, de ebben a pillanatban még lazán kijelenthető, hogy bárki megnyerheti.
Nem föltétlenül biztos, hogy három napon át napi ötórányi szöveget végighallgatni (ennyit tart az előválogató, a srácok tényleg nem viccelnek) a világ legizgalmasabb dolga, és nagy valószínűséggel hatalmas stílusingadozások lesznek, hiszen a 150 fő közé – mivel a szabályzat alapján bárki jelentkezhet – természetesen olyanok is kerülnek, akiknek nem sok keresnivalójuk van ott. De éppen ez ennek a műfajnak a szépsége – és talán a népszerűségét is ennek köszönheti: hogy egy hónap leforgása alatt lehet valaki az országos bajnok, és ugyanilyen gyorsan el is búcsúzhat a színpadtól, ha éppenséggel nem olyan a produkció.
A színpadra persze mindig van visszaút, és ha egy elbaltázott első produkció után valaki visszamerészkedik, akkor biztos lehet benne, hogy a közönség-közösség nem leoltja, hanem a legjobb pillanataira fog felfigyelni, és azokra emlékszik majd legközelebb. Ilyen szempontból a slam poetryn belüli közönség folyamatosan neveli saját fellépőit – és fordítva. A produkció időkorlátja három perc – plusz 15 másodperc tiszteletidő. A hét végi előválogatóban egy szöveg dönt a versenyző továbbjutásáról, míg az októberi döntőben két szöveg mérettetik meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevesebb mint tíz perc alatt lehet valaki a semmiből az ország slam poetry bajnoka.
Érdekes jelenség a műfaj viszonylag szigorú szabályzata is. Az időkorlát lejártával pár évvel ezelőtt még pontlevonás járt, most viszont a DJ, aki küldi a ritmust a népre a fellépések között, az idő lejártával gyakorlatilag belehangosítja a zenét a fellépő szövegébe, megakadályozván ezzel azt, hogy valaki elmondjon egy 15 perces szonettkoszorút. És ha már a szonettkoszorúnál tartunk, talán éppen maga a műfaj az, amit a slamnek nem sikerült még meghatároznia. Annak ellenére, hogy a szövegeknek igen jelentős részében szerepel egyféle önmeghatározás, ami azt jelenti, így a slam poetry műfajának továbbra is millió meghatározása létezik, azaz tulajdonképpen egy sem. De talán nincs is erre szükség. Hiszen bármennyire is benne van a műfaj vérkeringésében a lázadás, folyamatosan értékeket közvetít, közéleti témákat ragad meg, vitatkozik, érvel, gondolkodik. Akinek meg nem tetszik, annak ott a mikrofon, vissza lehet szólni.
Ami továbbra is biztos, hogy nem a papírra leírt szövegről szól a slam, hanem előadói műfaj, a zsűrinek pedig a teljes produkciót kell díjaznia – jelenlétet, karaktert, szöveget –, mindent, ami ebbe beletartozik. A slam poetry előválogatója tehát péntektől vasárnapig 17 órai kezdettel zajlik az Ankertben. Háromnapos megméretés 150 versenyzővel – köztük két országos bajnokkal meg számos kezdővel, és persze egy meglehetősen komoly zsűrivel áll rajthoz, hogy kiderüljön, ki az a 25 szerencsés, aki az októberi döntőben mérkőzik meg a mikrofon előtt a bajnoki címért.