Ez a film apróbb módosításokkal születhetett volna a francia kalandfilmek igazi aranykorában is, valamikor akkor, amikor a hatvanas-hetvenes években Jean-Paul Belmondo eljátszotta a Cartouche (1962), a Riói kaland (1964), Az autóversenyző (1968) vagy aztán például a Szabadlábon Velencében (1980) főszerepét. Ha akkor készül, az egyik változtatás rögtön a címe lett volna. Hogy adhat valaki egy, a francia Riviérán játszódó autós üldözős könnyedségnek olyan címet, mint Overdrive?
Ez mondjuk nagyon szépen illene egy Dwayne Johnson- vagy Vin Diesel-töltelékfilmhez, de nem egy ilyen kecses játékú francia mókához. A magyar címadók erre csak rátettek pár evőkanálnyi izomnövelő fehérjeport – az egyszeri néző konkrétan úgy érzi magát jegyvásárláskor, mintha egy szettnyi kardió és fekvenyomás után laza bicepszfeszítéssel a pultra könyökölve kérne csak úgy foghegyről egy epres-banános proteinturmixot.
Egyszóval: ez a cím nagyon félrement, ott is és nálunk is – tippem szerint az Ámerikából elterjedt egy-, legfeljebb kétszavas címek pöpeckedő divatirányzatának hatására –, de ez ne nagyon zavarjon meg senkit. Én a filmidő második percétől kezdve a Marseille-i kaland című, Antonio Negret által rendezett mozit néztem, és noha ez szinte minden szekundumában megegyezett az Overdrive/Kipörgetve című filmmel, mégis sokkal jobban esett, sokkal jobban szórakoztam.
Antonio Negret korábban elsősorban tévésorozatok epizódjait rendezte, nem hiszem, hogy a bérmunkás szakin túl különösebben feltűnt volna bárkinek, hogy például A visszatérők két év különbséggel levezényelt két évadában fellelhetők az egyéni, személyes, auteurszerű stílusjegyei, vagy mindezek hasonlóságot mutatnának a Flash – A Villám, vagy a Zöld íjász, vagy az idén újra feltámasztott MacGyver sorozatok egy-egy epizódjával. De félre a gúnyt és cinikuskodást: nem sok előzménnyel, de az 1982-es születésű Antonio Negret ezt a filmet remekül összerakta, ilyen egy okés, de nem felpörgetett rendezői pályakezdés.
A film másik alaphangulatát a helyszín adja. Hol máshol lehetne autótolvajokról, autós üldözésekről, gyönyörű testű járműcsodákról, forró esti partikról és betyárbecsületről fordulatos filmet forgatni, mint Marseille-ben. És nemcsak azért, mert a város, a jachtkikötője és a környező dimbek-dombok sziklás kis szerpentinjei kiválóan alkalmasak az ilyen elképzelések vizuális kontextualizálására, hanem azért is, mert ebben a francia városban ennek az egésznek már laza két évtizede megágyazott a francia kaland-, akció- és még ki tudja, milyen műfajú filmek tiara nélküli pápája, Luc Besson az 1998-as Taxi című filmjében és annak folytatásaiban.
Az alap jó, a készítők pedig erre ügyesen rápakoltak két, egymástól különböző módon jóképű fiatal férfit (Scott Eastwood és Freddie Thorp) és ugyanilyen elv szerint két, egymástól különböző módon helyes, csinos, szexis nőt (Ana de Armas és Gaia West), hogy ők minimális színészi játéktehetségükkel, de annál lelkesebben – és feltehetőleg kismillió statiszta és dublőr segítségével – hangulatot és feelinget csináljanak – vagy csak kedvet egy marseille-i hosszú hétvégéhez. A Kipörgetve nem lesz a hónap mozija, el fog tűnni a süllyesztőben, de ezekben a forró napokban érdemes rá beülni, és érdemes lesz egyszer-egyszer bekapcsolva hagyni a tévét, ha éppen ez megy adásban, mert kikapcsolja az agyat – és sokszor nincs is szükségünk ennél többre.