Egyik kedvenc folyóiratom legújabb számát ajánlom az olvasók figyelmébe: az Irodalmi Magazin most a Katonák, költők, szerelmek címet viseli. (A lap egyébként évente négyszer jelenik meg, idén ez a második száma.) A középkor utolsó évszázadától a XX. század második feléig követi végig (mint a bevezetőt jegyző Mórocz Gábor szerénykedve megjegyzi: „a teljesség igénye nélkül”, de mint látni fogjuk, azért a teljességre – sikeresen – törekedve) a magyar katonaköltészet főbb vonulatait.
Szinte lehetetlen olyan jól ajánlani egy lapot, mint ahogy a szerkesztők teszik néhány szóban, például a mostani számról ezt írják a közösségi oldalon: „A kiadványban olvasmányos és színvonalas esszék találhatók a Szent László-énekről vagy a kuruc költészet klasszikus darabjairól éppúgy, mint a napóleoni háborúk, az 1848–49-es szabadságharc, az I. és a II. világháború, valamint a »szocializmus« korának katonai tematikájú lírai alkotásairól.
A lapszám meggyőzően bizonyítja: bár a költőkre és a katonákra jellemző létezési mód nehezen összeegyeztethetőnek tűnik, számos példát találhatunk arra, hogy egy személyiségen belül hangsúlyosan jelen van mindkét szerep” (gondoljunk csak Balassi Bálintra, Fazekas Mihályra, Kisfaludy Sándorra, Petőfi Sándorra, Gyóni Gézára, Faludy Györgyre vagy éppenséggel Pilinszky Jánosra).
„A lapszám nemcsak a művekre összpontosít: igyekszik bemutatni alkotóik személyiségét, életproblémáit is. Kiemelt helyen tárgyalja a katonaköltők szerelmi viszonyait, amelyek gyakran kiváló alkotások születését inspirálták. Így a lapszám Mars hadisten »saját-mását«, Vénusz szerelemistennőt is megidézi; ezért is kapta végül a »Katonák, költők, szerelmek« címet.”
Az egész lapszám sok ponton kapcsolódást mutat Várkonyi Nándor Magyar katonaköltők című, ismeretterjesztő célzatú irodalom- és művelődéstörténeti nagyesszéjének tematikájával, így nem csoda, hogy nemcsak Várkonyi Nándor munkáját és munkásságát mutatja be a legelső cikk, hanem hogy a szerző két tanulmányértékű írása is helyet kap benne (a kuruc költőkről, illetve a Bárd Miklósról szólók). Diószegi Szabó Pál Amade Lászlóról és Janus Pannoniusról ír, Molnár Krisztina Fazekas Mihályról, Zsille Gábor és Bánki Éva Balassiról és Balassi kapcsán értekezik, Nényei Pál pedig Zrínyit és munkáját mutatja be.
„A Syrena-kötet címlapmetszetén páncélos vitéz ül a hajóban. Nem egy dalnok, kezében lanttal. A szerző számos alkalommal leírta, hogy igazi professiója nem a poesis, hanem a törökök elleni harc. Célja, hogy Magyarországra megérkezzen a Világosság, a nappal. Az ő műve pedig ennek előkészítője. Az ő kedvese: Magyarország Hajnala. Az Aurora Hungariae. Magyarország Hajnala pedig az ő személyes hajnala. Az Üdvösség Hajnala” – zárja Nényei Pál Ne bántsd a Zrínyit! – Az Epigrammata című írását.
Roppant érdekes mindeközben Tóth Gábor már-már teljes pályaképet felmutató írása Faludy Györgyről, illetve Payer Imre szövege Devecseri Gáborról, az ő kanyargós ideológiai életútjáról; de a legfiatalabb irodalomtudósok képviselőjeként megjelenik Marcsák Gergely is, aki kitűnő áttekintő jellegű esszében mutatja be Vári Fábián László Tábori posta című kötetét, valamint annak recepciótörténetét.
Szmeskó Gábor Pilinszkyről ír (A háború feldolgozásának problematikája Pilinszky János életművében), a kötetet a költő Frankfurt című verse zárja. Petőfi, Szendrey Júlia és Vajda János műveiről és életéről is szó esik, illetve interjú olvasható Hermann Róberttel 1848–49 katonaköltészetéről.
Amit különösen és mindig szeretek ennek a lapnak a különböző számaiban, az a primér idézetek nagy száma (újra megcsodálhatjuk a Ruszánda, moldvai szép című verset, de olyan ritkaságokat is olvashatunk, mint Gyulai Pál Hadnagy uram című verse vagy Jókai Pan Jellasicz című költeményének részlete), illetve a rendkívül komoly és színes képzőművészeti és képanyag.
Egészen megmosolyogtatóan meghatók Gvadányi József öreges és ráérős rímei (nyugszanak – rivasztanak – izzasztanak – borzasztanak; félek – lélek – élek – beszélek), és felkavaró a Tatár rabságban levő erdélyiek dala című szöveg utolsó két sora: „Elváltozott színünk, elhervadott orcánk, / Béesett két szemünk, mint az írott képnek.”
Számos képet válogattak be a lapba, amely külön kutakodás nélkül nem kerül – csak úgy – elénk, így viszont igen, és mellbe vág: a fronton készült képek mindig ilyenek, de különösen súlyos hatása van például a Lövészárok az első világháborúban című képnek, amely igen komoly mélységet ad a körülötte kavargó szövegnek.
Katonák, költők, szerelmek. Irodalmi Magazin, 2018/2.