Az „aranyos képek” egy részével már találkoztam korábban egy picike pincegalériában rendezett, más festőkkel közös kiállításon, ahol a tér lehetőségei (vagy inkább bájos lehetetlensége) miatt értelemszerűen csak kis méretű képek szerepeltek. Utólag visszagondolva el nem tudom képzelni, miért hittem azt, hogy Guti J. Soma ilyen „takarékos”. Akkor a tárlaton maga a művész vezetett végig, de egy szóval sem említette – igaz, magam sem kérdeztem rá –, hogy vannak nagyobbak, még nagyobbak és egészen nagyméretűek is ezzel a különleges technikával és anyaggal készült képeiből.
Így aztán, belépve a szálloda félemeletén található galériába, ahol egyből több nagy méretű képpel szembesültem, az első benyomásom a döbbenet volt. A második viszont az, hogy az arany alkalmazása ekkora felületen, illetve ilyen kizárólagos mértékben igencsak komoly veszélyeket hordoz magában. És attól kezdve olyan szemmel néztem végig a kiállítást, hogy arra próbáltam meg rájönni, miért nem esett bele Guti J. Soma egyetlen csapdába sem.
A művész nem kísérletezik, keresi a harmóniát, a képeibe beledolgozott alakzatok a helyükön vannak
Éreztem, de nem sikerült megfogalmaznom a választ, egészen addig, míg el nem hangzott W.-Nemessuri Zoltán író megnyitóbeszéde. A sok szép méltató mondat között ott rejtőzött a megfejtés: „Az arany a kísérletezést nem tűri el. Ha a munkák mögött nincs emberi hitel, sutává és hivalkodóvá válnak. Ám az arany szerves alkalmazása a művet megnemesíti.”
Guti J. Soma nem kísérletezik, hanem keresi a harmóniát, az egyensúlyt, a képeibe beledolgozott, azok síkjából csak diszkréten, de mégis határozottan kiemelkedő papírból, fából, textilből kivágott alakzatok a helyükön vannak. Nincs olyan késztetésünk, hogy odanyúljunk és valamelyiket áthelyezzük máshová, netán eltávolítsuk. Ezt a művész már megtette a műteremben, mint ahogy arra is ráérzett mindenütt, hogy mennyire kell az aranyat az átsejlő feketével tompítani, vagy hová kell egy kis piros vagy nagy ritkán más szín, hogy valami elnyerje az igazi értemét.
A galériának van egy előtere, ahová a több méter magasban lévő üvegtetőn át nappal csak úgy zúdul be a természetes fény, és van egy nagyobb, belső tér, ahol csak sejtelmes, mesterséges világítás van. A fényben fürdő nagy méretű képek után belépve a kisebbek kevésbé megvilágított kiállítóterébe érdekes módon nincs hiányérzetünk, inkább az intimitás jellemző, és elkezdődhet a ki-be járkálás a képeken jelen lévő kapukon és diadalíveken át. Próbálják ki ezt a játékot! A tárlat augusztus 5-ig látogatható.
