– 2016-ban miért botrányos, ha valaki nemzeti-keresztény értékrendet vall, s ebben a szellemben akar vezetni egy színházat?
– Azt, hogy ne legyen ma szégyen magyarnak és kereszténynek lenni Magyarországon, az elmúlt 26 évben kellett volna megoldaniuk a kulturális és a közélet vezetőinek.
– Fodor Tamás azt mondta, hogy a színház nem működött rendesen, ami kiáltóan ideológiai volt, az sem volt sikeres. Bálint András, a Radnóti korábbi igazgatója pedig helyteleníti a közgyűlés döntését, mondván: az összetétele nem volt törvényes, ráadásul fájlalja, hogy nem egy alternatív, független alkotóközösség kapta meg a színházat. Erről mi a véleménye?
– Ez a társaság ugyanazt éli meg, mint az amerikaiak egy része, akik szerint a demokrácia csak akkor létezik és működik, ha a liberálisoknak kedvez. Elolvastam egy-két pályázatot, szerintem szakmailag elég gyengék az igazgatói posztra jelentkezők. Az egyik vitathatatlanul alternatív pályázatban olyasmit olvastam, hogy interdiszciplináris crossover projektet akarnak megvalósítani. Persze lehet ilyesmit is írni, de talán nem szerencsés.
– Mi fán terem ez a szép kifejezés?
– Fogalmam sincs, benne volt egyik pályázatban. A testület döntésével egyetértek, én sem szavaztam volna meg egy ilyen pályázatot.
– 2012-ben erős ellenszélben – mondhatni orkánban – vette át a színházat, s a mostani pályázatában sem rejti véka alá, hogy nehéz volt a kezdet, hiszen a régi nézők nagy része már nem járt ide – mindent a nulláról kellett kezdeni. A második Dörner-éra hogyan indul?
– Egyre jobban vagyunk. A kezdeti bizalmatlanság – amelyet nem kizárt, hogy mesterségesen generáltak – mára már kifulladt. Egyre több a nézőnk, és egyre több fiatal jár az előadásainkra, ami üdvös fejlemény. Eddig a középkorúak és az idősebbek voltak többen, de ez változik. Nem keresem az okát, csak örülök.
– A pályázatában azt írja, hogy ma már kevesebb a magyar dráma, főleg az igazán értékes kortárs mű. Ön szerint mitől értékes egy kortárs mű?
– Ha egy dráma valóban hozzánk szól, és valóban azt szeretné, hogy jobbak legyünk, miután kijövünk a színházból, akkor olyan lelki húrt kell megpendítenie, amelyik rezonál a mi saját hagyományainkkal. A színház alapja a misztériumjáték, amelyben a felső és az alsó világ harcol az ember lelkéért. Bármilyen színdarab lehet szakrális jellegű, legyen az vígjáték, krimi vagy bármilyen banális történet, ha arról szól, hogy az embernek meg kell tisztulnia ahhoz, hogy a felső világba jusson. A XIX–XX. századi magyar drámaírók még tudták, mit jelent a szakralitás, a mai színházból ezt hiányolom. Amikor a Csongor és Tündét valaki úgy viszi színre, hogy csak egy pórias és úrias szerelmet lát menekülni a színpadon, egyáltalán nem érzékeli, hogy az Isten és az ördög harcol az ember lelkéért – akkor abból nem lesz szakrális előadás, márpedig ez az.
– A színjátszás stílusát is megfertőzte megannyi külhoni divat – ezt írja pályázatában. Mire gondolt? Milyen előadásokkal készülnek a következő években? Marad a magyar értékek magyarul krédó?
– Ezen azt értettem, hogy egy szerző ürügyén a rendező saját magát viszi fel a színpadra, és rendezői színházat művel. Nem értem, hogy mért van így, hiszen a közönség a színészekre kíváncsi, nem a rendezőre, és nem tartom szerencsésnek, ha például Shakes-peare ürügyén közönségességet visznek színre. A magam korlátozott eszközeivel tudok csak ez ellen küzdeni, jelesül azzal, hogy másképpen rendezem az előadásokat, mégpedig úgy, ahogy az író megírta. Aki jót írt, attól nem kell eltérni, az mindig időszerű marad. Magyarországon a színjátszás mindig a német és az angolszász nyelvterület felé fordult. A helyzetet leginkább a budapesti premier- és utánjátszó mozik példájával lehet megérteni. Az utánjátszók jóval később vetítették újra a premiereket, vagy régebbi filmeket játszottak; úgy érzem, hogy a fővárosban túl sok az utánjátszó színház, tehát azok, akik a külföldi sikerdarabokat reprodukálják Magyarországon, úgy téve, mintha ők maguk találták volna ki az előadást. Ez mindig nagyon zavart, mert a szakmában kiderülnek a turpisságok, de a szakma egy része szemérmesen hallgat. Mi azonban magyar szerzők műveit játsszuk mind a mai napig. Az ötéves programban igyekszünk megtalálni a jó műveket, de az, hogy kevés van belőlük, nem azt jelenti, hogy nincsenek.
– Wass Albert A funtineli boszorkány című színdarabja a legsikeresebb előadásuk. Mi alapján választanak ki egy szerzőt?
– Olyanokat is választunk, akiket elfeledtek, és újakat is. Például Fazekas István Béres című színművét vagy Albert Pétertől a Hangembereket. Folyamatosan változik a világ körülöttünk, és arra is válaszolnunk kell, ezért a Második teríték című vadonatúj színdarabbal kezdtük az őszi évadot. Ez pont a mai világunkról szól. Arról, hogy egy NATO-katonatiszt a munkája miatt hogyan kerül konfliktusba a saját családjával. De most az Ex című színdarabot próbáljuk, egy némileg elfeledett Szerb Antal-művet, amit a VII. Olivér című regényéből írt át, és nagyszerű darab. Ezt utoljára gyerekkoromban játszották a Madách Színházban. Ebben a vígjátékban én is játszom, méghozzá a fő szélhámost, Saint-Germaint.
– Csurka intendánssá jelölése miatt is háborogtak sokan, végül – az egyenlőség, szabadság és testvériség jegyében – megakadályozták A hatodik koporsó bemutatóját. Ez valóban botránymű? Az új évadban is szerepel egy Csurka-darab. Addigra megoldódnak az örökösök közötti jogi gondok?
– Dehogy botránymű, ez egy gyönyörű színdarab: a trianoni diktátumról, Magyarország feldarabolásáról és ennek tarthatatlanságáról szól. Egy merőben más nézőpontból vizsgálja ezt a tragédiát, magyar szemüvegen keresztül mutatja meg Trianont, ami természetesen nem lehet objektív, mert magyarok vagyunk, s nekünk ez fáj. Ezt nem megmutatni hiba, mert bizony meghatározza az életünket – ráadásul az egyik legjobb drámaírónk írta. Játszottunk már Csurka-művet, csak a jogdíj körüli hercehurca s kétes jogi helyzet közbeszólt. De reménykedem abban, hogy egy napon ismét lehet majd Csurka-darabokat színpadra vinni, mert értékes művekről van szó, melyeket hiba lenne lesöpörni a magyar művészet palettájáról.
– 2017-ben februárban szervezik a Keresztény Színházi Fesztivált. Miért tartják korábban, mint eddig, s kik lesznek a fővédnökök?
– Februárra tervezzük, mert májusban, illetve a nyár előtti hónapokban a színházi évad a végéhez közeledik. A mai Európában fontos megvallani keresztény mivoltunkat, amíg még lehet. Mi a színház eszközeivel tesszük ezt. Szalai Zoltán leányfalui plébános lesz az egyházi fővédnök, a világit még nem tudom.
– Milyen vendégelőadásokra lehet számítani?
– Jövőre csak határon túli színházakat hívtunk meg, ők mutatkoznak be szakrális előadásaikkal, a hazánkkal határos országokból, magyar nyelvterületekről jönnek a művészek. Eddig voltak az olaszok, spanyolok, lengyelek, most a Kárpát-medencére vagyunk kíváncsiak.