Rátóti Zoltán ismertette: az operát Rost Andrea képviseli majd a gálán, amelyen részt vesz mások mellett Udvaros Dorottya színművész, Zséda és Wolf Kati énekesnő, a Kaláka együttes, amely a Fatemplom fesztivál megrendezésében is segít. Lesz próza, eljön Szarvas József és Funtek Frigyes, a humort Sándor György képviseli, lesz jazz is, a Juhász Gábor trió előadásában, de ott lesz Müller Péter Sziámi a Budapest Gold Stars nevű együttesével is – sorolt néhány tovább résztvevőt a Nemzeti Színház színművésze.
Mint mondta, a gálaestre támogatói jegyek már 2500 forinttól kaphatók, az orgona megépítéséhez 15 millió forintra van szükség. Jegyek a Nemzeti Színház jegypénztárában és az interneten válthatók – tette hozzá a színművész, aki beszélt arról is, hogy az orgonát a pécsi orgonamanufaktúra készíti.
A Zala megyei település ökumenikus templomának felépítéséért 2009-ben már sikeresen összefogtak művészek – idézte fel Rátóti Zoltán.