Az írói est helyszíne, a Jókai Színház szalonja színültig telt érdeklődőkkel. Mozogni is nehéz, nemhogy előnyös helyet foglalni – sejthető, hogy a szerző számára motiváló kezdet ez. Még éppen lekerekíti Térey az utolsó videointerjú-kérdésre adott válaszát, és máris kezdődhet a beszélgetés, melyet Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője nyit meg és Darvasi Ferenc író, kritikus vezet. A könyv egyrészt azért különleges, mert cselekménye a nem túl távoli jövőbe vetített (2019-be, így némi távlata nyílik a jelenünkre), másrészt a szerző eddigi műveiből is mozgósít figurákat. Soft sci-fi, irodalom- és Térey-rajongóknak kihagyhatatlan.
A jég és külföldi szálak jelenléte okán rögtön felmerül a kérdés: honnan jött az ötlet? És kiderül: nem is annyira a fantázia birodalmából, mint a valóságos Izlandról, ahol a szerző maga is járt, kamaszkori vágyálma beteljesítéseként. Vulkáni, színpadias táj, szürke talajjal, néha zuzmóval borítva, ahol mindig akad éppen üzemelő tűzhányó – nem csoda, hogy felkeltette az érdeklődését a díszlet. Térey továbbgondolta mindezt: „képzeljük el, hogy befagy a kontinens, s így Magyarország is”.
A helyszín, ahol a történet legjelentősebb része zajlik, Svábhegy. S noha sokan vádolták, hogy miért éppen olyan helyet örökít meg, ahol jellemzően gazdagok laktak mindig, szerzőnknek is megvan a maga perspektívája. Mint mondja, nem szereti, hogy a szegénység ábrázolása penzummá vált – és vannak olyanok, akik letudják ezt a kötelességet, és utána elmennek egy síparadicsomba vagy felteszik a Facebookra a főzős képeiket. Arról nem is beszélve, hogy van egy másik vetülete a dolognak: hiszen a vállalkozó is nyomorúságosnak érezheti az életet, ha szenved: például áttétes rákja van vagy csalja a felesége.
A politikai-társadalmi alakulást illetően a sok lehetségesből Térey a német modellt írta meg – természetesen így mindkét ideológiai térfélről kapja a támadásokat. A természeti változások és a társadalmi lelkület valamilyen szinten összefügg, még ha nem is hisz az ember a nemzetkarakterológiában, mondja a szerző. És a könyvírás kalandja remek lehetőség volt általánosabb társadalmi jelenségeket vizsgálni. Azt a szomorú tényt például, hogy az európai kultúra jó néhány téren abbahagyta a teremtést, például a most születő operák nem utazzák körbe a világot, és nem olyan szinten evidenciák, mint a klasszikusok. A zenének egyébként kiemelt szerepe van a teljes Térey-életműben: itt most sok popzenei utalás is előfordul a rengeteg komolyzenei között – és gyógyírt jelent nagyon sok szereplő számára, némi nosztalgiával is elegyítve.
Ugyan Térey viccesen azt állítja, hogy Ungváry Krisztián „elvette a kenyerünket” azzal, hogy a Budapest ostromában minden történeti tényt pontosít és részletez, azért rengeteg érdekes múltbeli eseményt is felszínre hoz a regény. Megelevenedik a svábhegyi szanatórium sajátos aurája, a környék lakóival együtt. A helyszín a társadalom tudatalattijává nagyítódik – az aknamentesítés még nem fejeződött be Magyarországon, mondja a szerző – sem fizikai, sem lelki értelemben. Úgy érzi: a kultúrát mesterséges megosztási szándék jellemzi, s ez rossz alkotói kedvet szül – hiszen a művésznek a legjobb, ha csak egyszerűen dolgozni hagyják.
A részletgazdag, alapos leírások is jelzik: Térey Jánosnak is nagy szüksége volt a nyugalomra a megírás idején: rengeteg könyvtári, tapasztalati meg egyéb kutatómunka áll mögötte. Még az addig idegen síelés és autóvezetés rejtelmeibe is kénytelen volt belemélyedni. És végre megjelenik a család is az életműben. Az est végén megtudjuk: újabb könyvek is készülnek az író műhelyében: az összegyűjtött versek kézirata gyakorlatilag készen van, és ha szerencsénk van, egy igazi budapesti művészregényt is várhatunk Térey Jánostól. Ha hagyjuk dolgozni.