A kötet első fejezete azon eseményeket mutatja be, amelyek során Janus Pannonius megismerhette a székely rovásírást, illetve felismerhette, hogy ez volt „az az aranykapu, amelynek segítségével a ferencesek a magyarság addig meg nem szólított széles tömegeit elérték, s ezzel megvalósították a keresztény hit mély beágyazását a magyarság körébe”. Nyujtódi Székely Miklós „Rugonfalván született. […] Nyujtód (Lunga, Kézdivásárhely mellett), ma egy apró település Székelyföldön, s a tehetséges Miklós gyermek itteni ferences tanítóitól kapta a Nyujtódi nevet, nevelő anyakolostora örök emlékeként.
A továbbiakban azt tudjuk, hogy a tehetséges ifjú a Bécsi Egyetemet végezte el sikeresen, aztán székesfehérvári kanonok, majd zágrábi főesperes lett. 1465-ben került Padovába, pont akkor, amikor Janus erre járt egy királyi küldöttség élén.” Nyujtódi itt adta át ajándékát Pannoniusnak, amely „egy tipikus humanista ajándék. Egy kis pergamenlap Janusnak, rajta a székely rovásírás némiképp kibővített ábécéjével, úgy, ahogyan a ferencesek ezt a székelyektől tanulták: így kell a magyar nyelvet fába vésni, így készülnek a ferences kápolnák istent dicsérő feliratai, s e kápolnákban függő rovás naptárbotok szentneveinek átiratai rovással – magyar nyelven.
Ez a ferences rend térítési sikereinek egyik fontos kulcsa: a latin nevek magyaros átírása, hogy a parasztok, az egyszerű nép, amely sohasem járt iskolába, megértse. […] Nos, e pergamenlapocska később nikolsburgi ábécé néven futott be nagy karriert.” Az író részleteiben is elemzi a rovásábécét, kitérve érdekességeire, a különféle átírásokra, illetve ábrákkal is szemlélteti magyarázatát.
A következő fejezetek témája Janus Pannonius, illetve a korabeli királyi udvar humanista alkotótársadalma, az udvari élet, kultúra és költészet.
A király, a kancellária tagjai, az egyházi főméltóságok, az országos állami főméltóságok, az írók, krónikások, a rovásíró deákok, hegedűsök és költők mindannyian nevesítve és lehetőség szerint bemutatva szerepelnek a kötetben.
A további fejezetekben a szerző részletesen kitér az oktatásra, a vallásra és az asztrológiára is, valamint ezek érdekes kapcsolatára.
„A rovásírásban eddig feltárt anyagból három alapvető modell tárult fel a kutató számára: a deákos modell, mely szorosabban kötődik a prózai, a krónikás irodalomhoz; a hegedűsi modell, melynek a lantos, vándor énekes összeurópai stílushoz van köze; s végül a költői, mely önálló hagyományt épít a Petrarca által nyitott úton.” A könyv gazdagon közöl részleteket és teljes énekeket a Cicero-kódexből, amelyek közül nagyon sok első közlés. A szerző szerint ezek tartalomhű, de nyelvi formájukban még időleges rekonstrukciók, amelyek „modern nyelvi köntösben” kerültek a kötetbe, hogy mondanivalójuk a laikus olvasó számára is érthető és élvezhető legyen.
Jó hír, hogy az író publikálni fogja a teljes Cicero-kódex végleges, nyelvészetileg pontos átírását, illetve a hétkötetesre tervezett Somogyi Antal rovásírásos gyűjteménye című szövegkiadásának hátralevő négy kötetét, és bár a könyv előszava szerint még néhány évig türelemmel kell lennünk, hogy ezeket is kézbe vehessük, Mandics György kiadványai mindenképp megérik a várakozást.
Mandics György: Janus Pannonius és a rovásírás. Magyar PEN Club, Budapest, 2017