A szervezők pénteki tájékoztatása szerint a térség legkedveltebb fesztiválja az idén Lesz! Lösz! Jössz? szlogennel mutatja be a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de a Vajdaságban még nemigen látott produkcióit Kishegyesen.
Az összművészeti fesztivált a több mint negyven éve működő Muzsikás együttes, valamint Petrás Mária és Csizmadia Anna koncertje nyitja meg. A fesztivál öt napja alatt emellett nagykoncertet ad a Kiscsillag, valamint zenél a Szlama László vezette Pásztorhóra.
A népzenét, a folkot és az etno korlátait is tágító együttesek között találni a Kerekes Bandet, a Buda Folk Bandet vagy a Fölszállott a páva című tehetségkutatóból is ismert óbecsei Fokos zenekart. Vendég lesz még Ferenczi György és a Rackajam, a magyar dzsessz nagyágyúja, Dresch Mihály új vonós formációjával, a Dresch Misi Vonós Quartettel, valamint változatosságot hoz a programba az Ivan & the Parazol különleges hangzású rockzenéje is.
A fesztiválnak helyet adó Hegyalja utcában kézművesek, valamint hagyományos magyar ételeket kínáló árusok és borászok kaptak helyet – az idén borpincével és borterasszal bővül a helyszín -, valamint fényfestők keze alatt kel életre minden este a 100 méteres löszfal, amelynek a tövében a fesztivált rendezik.
Ezúttal is látogatható lesz a Dombosi Remix névre keresztelt irodalmi találkozó és a Vajdasági Szabadegyetem. A szervezők a labdarúgás szerelmeseire is gondoltak, minden este követhetők lesznek az Európa-bajnokság mérkőzései.