Az egykori koronázótemplom helyén bemutatandó darabban most is szerepelnek a történelmi óriás bábok, statisztaként pedig határon túli gyerekek is részt vesznek az előadáson. Újdonságként az idei szertartásjáték majdnem egy órával korábban kezdődik, hogy a közönség is részese lehessen a királyi felvonulásnak, amely a koronázótemplomba tart. II. András és felesége, Gertrúd az udvartartás kíséretében vonul a bazilikába, majd elkezdődik a színdarab.
A művet a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János rendezi, aki az Árpád-ház egyik legnagyobb uralkodójának életútját három fontos motívum – az általa kiadott Aranybulla, lánya, Szent Erzsébet élete és felesége, Gertrúd meggyilkolása – alapján próbálja meg bemutatni. Szikora János szerint II. András tragikus, de egyben csodálatos életet is élt, miközben az Aranybullával „európai jelentőségű közjogi tettet” hajtott végre.

Fotó: MTI
II. András szerepét Sághy Tamás, Gertrúdot Varga Gabriella alakítja. Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében Osváth Judit lép majd színpadra. A koronázó érseket Körtvélyessy Zsolt formálja meg, Mihályi Győző lesz a történetmondó.
Szikora János azt is elárulta, hogy a hatodik koronázási szertartásjátékot a tervek szerint még négy követi a következő években, miközben csak három király – IV. Béla, Kun László, III. András – van még hátra az Árpád-ház nagyjai közül.
A rendező újságírói kérdésre elmondta, hogy a tizedik, egyben záró színdarab egyfajta Árpád-házi panoráma lesz, ahol a 300 évig uralkodó család egész történetét összefoglalják.
A Gertrúdot játszó Varga Gabriella érzi, hogy nem mindennapi szerep vár rá, hiszen nem átlagos nőt kell megjelenítenie a színpadon. Amint a Bánk bánból is tudjuk, II. András feleségét, Meráni Gertrúdot és kíséretét elégedetlen magyar főurak kaszabolták le a Pilisben. Sághy Tamás közölte, hogy nagy várakozással tekint a munka elé, mivel II. András gazdag életútját kell eljátszania.