Mulandóság és örökkévalóság, keménység és lágyság, beton és textil – körülbelül e gondolati cölöpök körül hullámzik a kiállítás, amit olvasóink szíves figyelmébe ajánlok. Albrecht Emese iparművész-dekoratőr Rheia című tárlatával beírta nevét a kortárs képzőművészet élvonalába – gyakorlatilag minden olyan eszközt bevet, amelyek használatát napjaink kiállításainak többségéből fájdalommal hiányolom. Vagyis a maga teljességében kihasználja a kiállítótér adottságait, koncepciója világos, követhető és átélhető, hatása erős és magával ragadó, asszociációs mezeje izgalmasan rétegzett.
Aki járt már néhány kortárs kiállításon, pontosan érzi a hiányt, amit Albrecht Emese figyelmes és alapos térhasználatával pótol. Egy átlagos tárlat, legyenek a műalkotások önmagukban bármilyen zseniálisak, rendszerint nem kezd semmit a kiállítótérrel. Műtárgyak vannak prezentálva egymás mellett, sínből dróton lógatva, tárlóban, posztamensen vagy épp paravánon elhelyezve, valamilyen tematika, sorrend, kurátori elképzelés szerint. De a művészi koncepció legritkább esetben terjed ki a konkrét térre.
A Rheia tárlata (Rheia vagy Rhea a görög mitológiában a gyilkos időt megszemélyesítő Kronosz felesége, Uranusz és Gaia lánya, többek között Zeusz, a későbbi főisten szülőanyja – nagyon jeles hölgyet választott szellemi patrónusul az alkotó) női torzók sokasága, amik úgy vannak elhelyezkedve a Folt kávézó, Szentendre egyik ikonikus kultúrkocsmája és galériája sűrűn tagolt, kuckós, otthonos helységeiben, hogy úgy érezzük: a női lélek titokzatos kamráiban, szobácskáiban, budoárjaiban bolyongunk. Albrecht Emese gondolkodása nem kizárólag és elsősorban képzőművészi, hanem díszlettervezői, lakberendezői, divattervezői elképzelések és szándékok szigorú koncepcióba terelt, gazdag áradata.
Az iparművész elmondása szerint évek óta kísérletezik textiltorzókkal, kezdetben élő modellről mintázta alakjait, ma már modell nélkül dolgozik. Hosszas keresés után kötött ki a beton mellett, hogy a textiltorzókat szoborszerűvé tegye. Textil és beton aránya változó, a legváratlanabb helyeken, dinamikusan tűnik ki egy meglibbenő drapéria vagy keményedik időtlenné a masszív betonmatéria a testeken.
Az alkotó elmondta: a kísérletezés választott műfajában folyamatos, hiszen a beton megszáradva kivilágosodik, és mivel többek között tapétaragasztót vagy épp kioldódó festékanyagú műbőrt is kever a masszába (de bármit fölhasznál, amit csak talál, Duna-parti uszadék fától öreg könyvekig), a végső színárnyalat neki is meglepetés. Anyagminőségben a durvaság és a finomság kombinációja érdekli.
A női lélek rejtelmein, személyes történeteken és persze Rheia titánasszonyon túl az írott szó jelenti a tárlat szellemi talapzatát. Albrecht Emese hatalmas irodalomrajongó, fontosnak tartja, hogy igazi, kézzelfogható könyveket vegyünk kezünkbe. A torzókban számtalan helyen jelennek meg idézetek, könyvlapok is, például Dosztojevszkij A félkegyelműjéből.
Két Petri-vers is beépül egy-egy korpuszba, illetve Sylvia Plath Zúzódás című versét is olvashatjuk, de nem ám csak úgy a falra applikálva, valami hitvány papíron, hanem míves és méretes tipográfiával a kerthelyiségre nyíló üvegajtóra ragasztva, a műtárgy mellett. A megoldás ötletes, a hatás megindító. A legszemélyesebb és legszívhezszólóbb torzóvers pedig az alkotó nagymamájától hallott dalocska: Jó reggelt, itt a tej / Öltözködni kell / Isten veled, párna, paplan / Csendben váljunk el / Nagymama…
A kiállítás szeptember 26-ig ingyenesen látogatható a szentendrei Folt kávézóban.