„Ma már, hogy van fogalmam a magyar nyelv struktúrájáról, az a véleményem, hogy a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.”
Tizenöt éve is van annak, hogy Ove Berglund svéd főorvos egy vele készült interjú során ezzel a mondatával vált egy csapásra ismertté a magyar irodalom-kedvelők körében.
Az ezredfordulóig Berglund csak a fertőzések, az AIDS orvosi szakirodalmával foglalkozott, főleg angol nyelven publikált. Aztán egy, az örök tengerekre távozott matróz betege nála hagyta a naplóját, amit olyan érdekesnek talált, hogy nem bírt ellenállni, saját kiadót alapított, sajtó alá rendezte és kiadta a kötetet. Nem állt távol tőle az irodalom, sőt a költészet sem, érdeklődése célkeresztjében mindig is ez állt, szabadidejében sokat tanulmányozta a verstant is.
Az akkor hatvanöt éves „kezdő” műfordító, felhagyván az AIDS-betegek gyógyításával, nyugdíjba vonult és minden erejével, tehetségével a magyar költészet megismertetését vállalta fel Skandináviában. Heroikus vállalkozás volt ez, hiszen a költészet mostohagyerek a prózairodalomban oly gazdag svéd literatúrában, a svédek által alig ismert kifejezési forma. Annak ellenére, hogy Strindberg is írt néhány verset és akad még jó pár csodabogár, aki poétának állt, csakhogy ez a költészet teljesen más. A svéd versek rímtelenek, sok esetben ritmustalanok is.
Így aztán Ove Berglund nehéz fába vágta a fejszéjét, amikor nekiveselkedett, hogy kísérletet tegyen a magyar költészet átültetésére, hiszen ami például ritmusos és rímel, az a svédek fülében leginkább táncdalszövegnek, kocsmai nótának tűnik, márpedig József Attila költeményei nem azok! Mert vele kezdte Ove Berglund, mondhatni belevágott a sűrűjébe.
Kőkemény hónapok következtek. Nyersfordítóival – mivel ő maga nem tud magyarul – véget nem érő nappalokat és éjszakákat töltött, küzdött a két nyelv súlyosan eltérő strukturájával, a mögöttes tartalmak érthető átültetésével, önmagával és a formai azonosság maximalista igényével. Hosszú hónapokat töltött visszahúzódva a stockholmi szigetvilágban lévő szigetén, ahogy akkor mondta, „kettesben Attilával”.
Az eredmény bámulatos lett! Amikor később magyar íróknak és költőknek felolvasta svédül a fordításait, azonnal felismerték a verseket!
A József Attila kötet En eld som bränner mig (A tűz, amelyben égek) címmel 2002-ben jelent meg, és azonnal felkavarta az állóvizet. Egymást követték a felolvasóestek, a Nobel-bizottság egy tagja is esszét írt róla a legrangosabb svéd irodalmi lapban. Az elismerés azonban főleg Magyarország felől áramlott Ove Berglund felé. Megkapta a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, amit a kétméteres viking óriás szerényen, mosolyogva és szinte hebegve vett át, amint mondta, „nem tett ő semmi különöset, semmi mást, csak amit az istenek kiszabtak neki”.
Sorban jelentek meg a műfordításai. Babits Mihály, Kányádi Sándor (két kötete), Weöres Sándor, Rafi Lajos, Lázár Ervin, Varró Dániel, Kiss Judit Ágnes, Szőcs Géza válogatott költeményei, Karinthy Márton prózai kötete a Djävulskramp (Ördöggörcs). Jelenleg Nemes Nagy Ágnes költeményeivel vív ádáz harcot, szinte lehetetlen feladat, mondja, de eszébe sem jut feladni.
Honnan ez az erő? Egyáltalán hogy jutott eszébe a magyar költészet átültetése? Volt valami kapcsolata Magyarországgal? A kérdésekre különös választ adott.
Nem. Semmi sem kötötte – mint mondta – Magyarországhoz. Egyszer a kezébe került József Attila Születésnapomra című költeménye, és bár egy kukkot sem értett belőle, úgy megfogta a vers képe, hogy szinte felrobbant benne a szándék, hogy ezt le kell fordítania. Aztán keresett valakit, aki tudott magyarul és felolvastatta vele. Ahogy mondta, akkor jött rá, hogy „a magyar az istenek nyelve, amit azért teremtettek, hogy az emberek költeményeket írjanak rajta”.
Keresett és talált egy József Attilát szerető, Svédországban élő magyartanárt, akivel együtt nekirugaszkodtak a fordításoknak, munkakapcsolatuk mind a mai napig tart.
Valószínűleg öntudatlanul is hatott Ove Berglundra a József Attiláéval nagyon is hasonló gyermekkor. Édesapja szegény bányász volt, édesanyja pedig takarítónő, mosónő, aki sokszor hozta haza a szennyest, sokat állt a gőzölgő teknő előtt. Nővérével és a szülőkkel egy szegényes házacskában laktak Stockholm peremén…
Ove Berglund a Magyar Kultúra Lovagja cím mellé megkapta a Tóth Árpád Műfordítói Díjat, és további kötetei kiadásához végre segítséget kap magyar irodalmi alapítványoktól is.
Nagy eredmény ez ahhoz képest, hogy amikor első kötetének támogatása érdekében felkereste az akkori szocialista kormány kulturális minisztériumát, csak a portásig jutott el…