Mátészalka neve bizony nem csengett túl jól a múlt rendszerben a szabolcsi munkásokat a fővárosba szállító fekete vonatok, no meg a „Mátészalka gyászba’ van, Gacsaj Pesta halva van” kezdetű komor dal miatt sem. Nincs is mit csodálkozni azon, hogy a kisváros vezetői és értelmisége egy ideje „A fény városa, Hollywood bölcsője” szlogennel próbálják ellensúlyozni ezt a sötét képet, és nem is minden alap nélkül.
A hollywoodi óriáscéget, a Paramount Picturest megalapító Zukor Adolf Mátészalkán töltötte a gyermekkorát, Tony Curtis amerikai színész szülei pedig Mátészalkáról vándoroltak ki az Amerikai Egyesült Államokba. Ez már a nyolcvanas években köztudott volt, mégis szenzációnak számított, amikor Tony Curtis 1985-ben, majd 1988-ban megjelent a városban. Autóval, elegáns dzsekiben, westernkalapban érkezett, a kíváncsiskodó tömeg hömpölygött az utcákon.

Az amerikai színész „apja lábnyomát keresve” 1985-ben és 1988-ban is járt a szabolcsi városban.
Tony Curtis New Yorkban Bernard Schwartz néven született, és hatéves koráig csak magyarul beszélt. Édesapja szabóként kereste a kenyerét a tengerentúlon, a család a bolt hátsó részében lakott. Tony Curtis 1943-ban, 18 éves korában bevonult a haditengerészethez, majd a háború után színészként folytatta pályafutását Kaliforniában, a Universal Stúdiónál. A televízió aranykorában, az 1970-es évek elején Roger Moore társaként egy sorozatban nagystílű amerikai üzletembert alakított, aki nem félt verekedésekbe keveredni. A sorozat Magyarországon Minden lében két kanál címmel futott.
Mátészalkán nagy tisztelettel adóznak Tony Curtis életművének, a híres színésznek 2004-ben Pro Urbe elismerést adományozott a város, 2016-ban pedig emléktáblát helyeztek el a Kossuth utcai zsinagóga falán Tony Curtis tiszteletére.
– Büszkék vagyunk a városhoz köthető filmes mogulok sikereire, így dédelgetett terveink között szerepel egy, a Hollywood bölcsője tematika köré szervezett turisztikai projekt megvalósítása. Nemrégiben Mátészalka önkormányzata és a Magyar Hollywood Tanács ezért közös küldöttséggel járt az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján – mondta lapunknak Hanusi Péter mátészalkai polgármester. Beszámolt arról is, hogy felkeresték Tony Curtis özvegyét, Jill Curtis-Webert, aki Las Vegastól 80 kilométerre, egy Sandy Valley nevű településen működteti lómenhelyét.
Jill Curtis-Weber üdvözölte a mátészalkai turisztikai projekt ötletét és támogatásáról biztosította a küldöttséget. Férje személyes tárgyaiból, emlékeiből álló háromszobányi kiállítási anyagot ajánlott fel a város számára. A hagyaték a színész által festett képekből, motorosruhákból, filmes relikviákból, használati tárgyakból áll. Tony Curtis hagyatékát hajóval hozzák majd Európába.
– Mátészalka történelmében még ezenfelül is van olyan pont, amelyre alapozva vissza lehet adni a város egykori rangját – vélekedett a polgármester. Elmondásából kiderül, hogy egy helyi értelmiségi, Nyéki Károly helytörténész kutatásai nyomán jutottak el Zukor Adolf személyéhez, aki 1873-ban a Zemplén vármegyei Ricsén született, és a négy elemit Mátészalkán végezte.
Tizenöt évesen nyelvtudás nélkül, a kabátujjába bevarrt huszonöt dollárral érkezett meg Amerikába. Zukor Adolf húszéves korában látott először mozifilmet, de azonnal felismerte benne a jó üzlet lehetőségét. Los Angeles külvárosában, Hollywoodban – egy narancsfarm gazdasági épületét kibérelve – rendezte be az első stúdiót, és később bekebelezte a forgalmazással foglalkozó Paramount Picturest.
A stúdió készítette a Love Story és A keresztapa című filmeket is. Zukor Adolf 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. Százhárom évesen, Hollywood örökös elnökeként hunyt el.
Magyarországon Temesvár után másodikként – 1888-ban, New Yorkkal egy időben – Mátészalkán létesült elektromos közvilágítás, és az egyik első villamosított lakóház még ma is megvan. A Kossuth utcán, a „fény főutcájában” áll az épület, amelyben az önkormányzat elképzelései szerint fényinstallációs elektrotechnikai kiállítást szeretnének létrehozni, a Zukor Adolf-féle házban Zukor Adolf Filmtörténeti Múzeumot és romkocsmát, arrébb Tony Curtis-emlékházat és kávézót, a rég bezárt moziban pedig 3D-s miniplexet nyitnak majd. Pályáztak is az ötlettel, és tegnap be is jelentették, hogy 720 millió forintot kapnak a kormánytól a megvalósításra. A konkrét tervezés most kezdődik.
A város azonban más módon is fejlődik. Létrehozták a Mátészalka kiváló vállalkozója elismerést, bevezették a Reggeli a polgármesterrel intézményét, növelték az önkormányzati rendezvények számát, és már évek óta megrendezik a Fényes napok programsorozatot augusztus végén.
A tavalyira meghívták például Rófusz Ferenc rajzfilmrendezőt is, akinek Oscar-díját bárki a kezébe vehette. A várost tehát belengi a bizakodás, hogy jó itt élni. A polgármester szerint Mátészalka újabb szerencséje, hogy a hajdúszoboszlói gyógyvízzel azonos tulajdonságú víz van alatta. Ez is sok reményre ad okot.
Az idegenforgalmi fejlesztések alapja, hogy már nincs dohányfüstös fekete vonat – aki a városban járt, tudja, hogy Szatmár és Mátészalka különleges hely, az itt élők pedig vendégszeretők, barátságosak és nyitottak. Ami pedig a filmes világ prominenseit illeti, a polgármester nemrég Kínában járt, ahol az üzletfelek el voltak ragadtatva attól, hogy olyan magyarországi városban fektethetnek be, ahonnét Tony Curtis származik.