A kiállításon Fekete Klári három éve készített, negyvenperces portréfilmjét is vetítik A szabadság rabságában címmel. A szerkesztő-producer tízéves kutatómunkát követően készítette el a gazdag életművet és a regénybe illő, hányatott életutat beleérzően bemutató alkotást, amelyet nemcsak a Duna Televízió tűzött műsorára, de a Göcsej Filmszemle fődíját és a Savaria Filmszemle különdíját is méltán kiérdemelte.
Holesch nemesi famíliába született, és már tizennyolcévesen ösztöndíjasa volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolának. A két világháború között építész bátyja meghívására Sanghajba utazott, ahol összebarátkozott Hudecz Lászlóval, s a kínai nagyvárosban hamarosan keresett portréfestővé vált. Japán, Indonézia és Hongkong után Ausztráliában kötött ki, s egy kormányzati expedíció hivatalos rajzolója lett a déli földrész lakatlan vidékein. Itt ismerkedett meg jövendő feleségével, Joyce Greer zongoraművésszel is, akit mindössze tíznapos ismeretség után vezetett oltárhoz. A család élt Amerikában, Kanadában, Angliában és Párizsban, és Holesch e vándorút során főleg lovas festményei révén híresült el. Minden érdekelte, ami a lovakkal kapcsolatos: a lóverseny, a lovaspóló, a cirkusz, a rodeó, a vadászat – de még a bikaviadal is. Ábrázolásait Delacroix, Picasso és George Tubbs műveivel említették együtt.
A szervezők azt remélik: a varesei tárlat is hozzájárul Holesch Dénes – vagy ahogy a világban ismerik: Denes de Holesch – újrafelfedezéséhez.