Ezt a bölcs – ugyanakkor furfangos – embert Fasang Árpádnak (1912–2001) hívták, akinek nevét Csepelen ma zeneiskola őrzi, s akit korosztályom muzsikusnemzedékének szinte minden tagja ismert mint a Bartók Béla Konzervatórium zeneszerző igazgatóját és a Pedagóguskórusok Országos Szövetségének elnökét.
Rákosi (Rosenfeld) Mátyás ugyanis 1952-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökeként azzal bízta meg a neves karnagyot, hogy írasson új himnuszt, Sztálin irányvonalához méltót (!) a régi helyett. Fasang Árpád tudta, hogy a Rákosi-parancs teljesítésének érdekében kihez kell fordulnia; Kodály Zoltánhoz, majd Illyés Gyulához. Nagyon jól kalkulált a furfangos „követ”; ugyanis biztosra vette, hogy mindkét „nagy magyarnak” lesz bátorsága visszautasítani e gyalázatos feladatot! (Érdemes megjegyeznünk: a kommunista tömbből egyedül nekünk maradt meg eredeti himnuszunk.)
A magyar kultúra napja erre a jeles dátumra emlékezik, a Himnusz befejezésének napjára; Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén. S volt egyszer egy ember, az előbbinek fia, ifj. Fasang Árpád (1942–2008) zongoraművész, kulturális diplomata, UNESCO-nagykövet, akinek nevéhez köthető a magyar kultúra napjának ötlete. A példát a finnektől vette át, ahol évekig tanított a Kodály-módszer zongorista művésztanáraként. Náluk ugyanis a Kalevala napjának hívják a finn kultúra rendszeres évi megünneplését, amikor még az iskolákban is tanítás nélküli munkanapként „élik meg” a diákok nemzetük kultúráját.
Nálunk 1989-ben kerülhetett sor először – bár ifj. Fasang Árpád már 1985-től kezdeményezte – a magyar kultúra napjára Pozsgay Imre engedélyével a Hazafias Népfront januári rendezvényén.
Mondhatnánk, a magyar kultúrára emlékezvén kezdődött el az 1989-es esztendő, amely végül ama dicsőséges napba torkollott, amikor is, 1989. október 23-án a Parlament épülete előtt kikiáltották a Magyar Köztársaságot.
Eltelt azóta negyed század – és népzenénk virágba borult! Ennek a csodálatos virágzásnak láthattuk legújabb bimbóit, sarjadásait a MOM Kulturális Központ kupolatermében január 22-én, a magyar kultúra napján. A Fölszállott a páva tehetségkutató műsor gyermekszereplői adtak fergeteges műsort, akik szintén magyar virtuózok; a népzenejátszás virtuózai. A Haraszti ikrektől hallott palóc népdalok, Egri Zsófia citerakíséretes népdalai, Gál Tibor népdaléneklése, gyermekként énekelt, de igazi felnőtt produkció volt. A néptáncos Balogh Dominik bravúros cifrái, Szabó Rebeka és Rochat Máté szerelmi „pávatánca” nemcsak mosolyt, de könnyeket is varázsolt a nézők szemébe: a hiteles tánc, a hiteles népviselet és gyermeki lényük együttesen biztatást adott a nézőknek és igazat a költő Zrínyi Miklósnak (Az török áfium ellen való orvosság): „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. A hangszeres szólisták közül Hajdu-Németh László hegedülése, Vasvári Magor furulyaszólója, ifj. Ürmös Sándor cimbalmos „munkálkodása” (becsukott szemmel) – úgy tűnt, mintha a felnőttek vetélkedőjét hallottuk volna.
Magyar örökségünknek, zenei-táncos anyanyelvünknek, s az ezeréves kultúránk megtartó csodáinak lehettünk tanúi és élvezői – amelyekért hálával tartozunk „a nemzet napszámosainak”, a pedagógusoknak. Mert örökség ide, tehetség oda; az elsőbbség mégiscsak a munkáé. Köszönet érte.
