A fegyvertelen katona sztorija igaz történeten alapul, főszereplője, Desmond Doss szanitéc volt az első amerikai katona, aki úgy kapta meg a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetést, a Becsület érdemérmet, hogy még általános alapkiképzése során sem volt hajlandó fegyvert fogni, és ehhez egészen leszereléséig következetesen tartotta magát. Az ő története egyik értelmezés szerint példaértékű szuperhőstörténet – „végre egy igazi szuperhős történetét mesélhetem el, aki nem kívül hordja az alsónadrágját”, nyilatkozta róla Mel Gibson –, másik értelmezés szerint pedig egy katartikus megváltástörténet.
Ilyen értelemben pedig szépen folytatja Gibson rendezői életművének fő vonalát, amely A rettenthetetlen vérfürdőkben pancsoló skót szabadságharcosaitól A passió több hektoliter vérben ázó, hiperrealista Krisztus-ábrázolásán keresztül az Apocalypto vérgőzös maja indián mészárlásain át egészen A fegyvertelen katona vériszamos sárban elkeseredetten fetrengő közkatonáiig tart. Gibsonnál a filmvásznon megjelenő vér mennyisége valahogy egyenes arányban van a megváltás tétjével és nagyságával. Az ő szimbolikája szerint az emberi hit és a transzcendentális igazságok csak és kizárólag az ömlő vér óceánjából születhetnek, zuhogó vérzivatarban.
Nincs ez máshogy jelen filmben sem: a lelkiismereti okok miatt – főszereplőnk ugyanis a hetednapi adventista egyház őszintén hitbuzgó tagja – a fegyverhasználatot elutasító Desmond Doss (Andrew Garfield) előbb végigjárja az alkoholista apával leélt gyermekkor otthoni poklát, majd a kiképzés bajtársi poklát, hogy aztán átkerüljön az Okinava szigetén található Hacksaw Ridge megszerzéséért folytatott csata poklába. Ennyi pokol között és után ő mindvégig hitébe és a Bibliába kapaszkodik, és hite oly makacs és erős, hogy végül meggyőz ellenálló apát, kegyetlen bajtársakat és az amerikai hadsereg felső vezetését is. Sziklaszilárd hite győzedelmeskedik, elismerést és jutalmat kap, ő pedig a háború után visszavonultan leélheti szerény, nyugodt és hosszú életét.
A fegyvertelen katona története Mel Gibson szerinti értelmezése egy csavart mégis tartalmaz, nem a vallás és a hit, hanem a háborús filmek egyéni hitet és akaratot boncolgató – vélt vagy valós – filozófiai egységessége felől. Ugyanis jelen filmben a hit nem egy emberek által összetákolt eszmében – például: hazaszeretet, szabadság – talál kapaszkodót és folyamatos tápláló forrást, hanem önmaga lehet: hit, istenhit, az isteni akaratba és a gondviselésbe vetett hit, mint amilyen A passióban Krisztusé volt – csak hogy megmaradjunk Gibson életművének keretei között.
A film szerkezete olyan, mintha egy hármas oltár lenne. A rövid és dramaturgiai szempontból esetlen (hiszen a későbbiekben nem az itt bemutatott majdnem testvérgyilkosság kerül a motivációs flashbackek fókuszába, hanem egy másik, egy kamaszkori majdnem apagyilkosság) gyermekkori epizódot nem számítva az első táblakép a háborús hátország és a kiképzés jeleneteit vonultatja fel. Gibson itt olyan érzékeny direktor, mint amennyire a rendező Clint Eastwood szokott lenni: az első világháború borzalmait kiheverni nem tudó apát (Hugo Weaving), majd pedig a kiképzés megaláztatásait bemutató jelenetek szívszorítóan szólnak arról, hogyan működik jól vagy rosszul, de nagyon is emberien a férfilélek. A második táblakép a Hacksaw Ridge-en zajló ütközeté: kegyetlen és cinikus, deheroizált, szupernaturalista, embertelen. A harmadik pedig magáé a monomániás őrületig fokozó megváltásé: „Uram, add, hogy még egy embert megmenthessek”, ismételgeti az emberi roncsokká gyalázott, de még élő bajtársai testmaradékát kimenekítő, fáradhatatlan Desmond Doss szanitéc.
E három tábla összképe pedig kicsit sem megnyugtató: az embertelen poklon nem az emberség, hanem az embertelen hit és akarat tud csak győzedelmeskedni.