A Magyarország Babérkoszorúja díjjal 2016-ban, a Kossuth-díjjal pedig 2018-ban kitüntetett Farkas Árpád (képünkön) 1944-ben született Siménfalván. Mindössze néhány verseskötete jelent meg eddig (Másnapos ének, Jegenyekör, Alagutak a hóban, illetve válogatáskötetek), mégis olyan mértékben írta be magát nemcsak az erdélyi, hanem az összmagyar irodalom könyvébe, amilyen mértékben kevesen.
Minden pátoszt félretéve, Farkas Árpád versei nekünk, erdélyieknek még ennél is többet jelentenek: a megmaradás hangját, a magaskultúrát, a világirodalmi színvonalat a diktatúra sötét éveiben is.
Farkas Árpád
Fotó: MTI
Az AB-ART Kiadó gondozásában megjelent verseskötet címe szerint a szerző legszebb verseit tartalmazza, bár nehéz lehet eldönteni, hogy melyek egy költő legszebb versei, illetve az ilyenfajta címadás mindig rejt egy kevés szubjektivitásban ázó önkényes „szelekcionizmust”.
Cs. Nagy Ibolyától, aki válogatta és az utószót írta, és a Farkas Árpád-i életmű kiváló ismerője, mégis nyugodtan elfogadhatjuk, hogy ezek tényleg a „legszebb” versek. (Bár a szép és legszebb szavak jelentése ebben a kontextusban továbbra sem tisztázható megnyugtatóan: fogadjuk el címadási kötelezettségből fakadó kényszernek.)
„Panyókára vetett kabáttal / jöttem közétek; vonjátok végig / ujjatokat vékony bordáimon, / s felszakad forrón s meztelenül / a dal” – indít igen magasan Farkas Árpád a Húszévesen című versben. Majd a folytatásban – megelégedésére – ilyeneket olvashat a gyönyörködésre kész, szigorú szeretettel és nagy elvárásokkal az irodalom felé forduló olvasó: „Tüzeim tisztulnak: már záporban / is égek, van egy szerelmem, / kicsit emberré tett, s mert / véle sem csalnám meg ezt / az emberséget: tiszta maradok, / mint esőben a csók” – és nemcsak az első kötetén, hanem az egész életművön keresztül tartani tudja ezt a színvonalat.
„A közérthetőség nem ellensége, metaforái mégis tündökletesen szárnyalók, kép és gondolatiság, látvány és intellektus, tárgyszerűség és többszólamú eszmevilág plasztikusan simul össze műveiben” – mutat rá a versek válogatója.
Cs. Nagy Ibolya részletes és információgazdag, értékelő jellegű és tanulmányértékű utószavából (Farkas Árpád lírája) sok minden kiderül az induló költőről, akinek természetesen meg kell határoznia önmaga pozícióját a hagyományban és a hagyományhoz képest – itt láthatjuk, hogy még ezt is milyen költői eszközökkel képes megtenni: „Míg az előttünk járók a verslábakat mossák, addig nekünk talpra kell állítanunk kételyeinket.”
Generációjának jeles alkotóitól már egészen korán jól megkülönböztethető, nyugodt, mégis metaforikus, pontosan szenvedélyes a hangja, és bár a második Forrás-nemzedék tagjaként csoportban is képviseli magát, önállóan halad a neki kijelölt, a versek és az életút alapján meglehetősen rögös úton.
Idézek az utószóból: „Ha a vers, ahogy Farkas Árpád vallja, »Isten és ember között a legrövidebb távolság«, akkor ez a felszálló füst (a mélyben élőket képviselő, értük felszálló füst), mint a bibliai égőáldozaté, a teremtővel, az univerzummal való kapcsolat eszközeként maga a vers, mellyel önmagát áldozza, de önmagát szabadítja is föl, menti meg a költő.”
A kötetben egymást követik az ikonikus, nagyobbnál nagyobb versek (az Avaron, az Apáink arcán, a Másnapos ének, a Dúdoló, Az utolsó bányaló, a Mikor az öregemberek mosakodnak vagy Az erdélyi asszonyok), és még arra is van érkezése a szerzőnek, hogy játékos önreflexiót alkalmazva ilyeneket írjon például a Farkas utca című versében: „Körül tág jövőt renget, / türelmet, töredelmet / a Bölcső / s fölnő / új s új mene tekel – / (Esélyem bár, ha volna, / hogy engem majdan róla / nevezzenek el!).”
A hommage versek között pedig olyan elképesztő képeket találunk, mint például a Tamási Áron szellemét megidéző sorok: „Kötelet font sárból, szivárványból, erdők, legelők / csöndjéből, patakok morajából, jó erős kötelet, / ezerszín suhogót, s Farkaslaka fölött egyik végét / földobta a mennybe.”
Ez az a színvonal és költészet, amelynek olvastán megrendülten lehajtja fejét az ember, hálát ad és a folytatásért fohászkodik…, majd elölről kezdi a könyv olvasását.
Farkas Árpád legszebb versei. AB-ART Kiadó, Pozsony, 2017.
