Hétfő délelőtt Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Balatonfüred kezdeményezésére nyolc város írt alá kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást.
A kezdeményező mellett Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác polgármesterei látták el kézjegyükkel az okiratot.
Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat osztályvezetője fontosnak tartja a szerződést, mert hasonló gondokkal küszködő és hasonló célokért dolgozó, közös értékeket valló településekről van szó. Kérdésünkre elmondta, hogy ezt nem külső kényszerre vagy fentről vezérelve hozták létre, hanem a közös jövőnkért, partnerekként.
„Az együttműködés nemcsak a kulturális területet érinti, hanem a sportot is. Részt veszünk egymás kulturális és sportrendezvényein, az Arany-emlékév pályázataira is közösen jelentkeztünk, a civil szervezeteink meglátogatják egymást, közös iskolai vetélkedőket szervezhetünk, a településeken működő irodalmi lapok szemlét tarthatnak” – vázolta az együttműködés lehetőségeit Cserép László.

A partnertelepülések képviselői a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A megállapodás felöleli az oktatás, a művészetek és a turizmus területét. Lehetőség szerint közösen pályáznak hazai és uniós programokra, és együtt jelennek meg bel- és külföldi turisztikai rendezvényeken. A partnertelepülések részt vesznek egymás rendezvényein, összehangolják az idegenforgalmat, a helyi kulturális és művészeti rendezvényeiket, és a közös kínálat kialakításáról is értekeznek.
Az első kétoldalú együttműködési megállapodást Balatonfüred és Debrecen között 2011-ben írták alá.
Azóta minden évben a Balaton-parti városban megrendezett Jókai-napok alkalmával újabb partnerrel bővült a kör – idén Győrrel, amely nyáron a 192. Anna-bál díszvendége is lesz.