Kis nép nemzeti és szellemi önállóságára mi sem veszedelmesebb, mint ha egyetlen külföldi kultúra egyoldalú uralma alá kerül – mondta már a húszas években Klebelsberg Kunó, mintha már sejtette volna, hogy a huszadik században egy globális, egynemű masszává próbálják darálni a világ kultúráit. Ennek pedig csak úgy lehet ellenállni, ha a kultúra nem fényűzés, hanem mindennapi gyakorlat.
A huszadik század letűnő magyar népi kultúrájának egyik tanúja Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész volt, aki festményein, vázlatain megörökítette az erdélyi útjain látott varázslatos világot, amit mi már csak szakkönyvekből vagy az irodalomból ismerhetünk. Lényegében ő és Kallós Zoltán voltak az elsők, akik az 1960-as években elindították a huszadik század második felének ,,népi mozgalmát”, amelyből később a táncházmozgalom is kibontakozott. Ezért kár, hogy Ujváry gyimesi és moldvai gyűjtését, amit az MTA Zenetudományi Intézetére hagyott, a mai napig sem dolgozta fel a néprajztudomány.
– A festészeti és gyűjtőútja tökéletesen együtt és párhuzamosan haladt, eredeti népszokásokat, balladákat, hiedelmeket, énekeket gyűjtött – mondta avatóbeszédében Bráda Tibor festőművész, aki megidézte találkozásukat, a mester-tanítvány kapcsolatuk alakulását, amelyből sírig tartó barátság lett. Ujváryt nem kedvelte a rendszer, 1944-ben polgári hadifogolyként elhurcolták, ezért nem is rejtette véka alá, hogy látta a Szovjet-uniót, és az bizony nem a földi munkásparadicsom. Szőnyi István és Bernáth Aurél voltak a mesterei, de Bráda főleg Ferenczy Károlyhoz hasonlította a művészetét – leginkább tájképeket és portrékat festett.
A művész hitvallásáról a képei is tanúskodnak. ,,Természetelvű festő vagyok, azzá alakított hajlamom és hitem, minél hosszabb a ledomborított forma, annál erősebb szövetségben élek a természettel, tiszta és nagy csodálatot kelt bennem. A hagyományok időtállóságában bízom – hangos és zsibongó korunkban legalább képeimben szeretnék harmóniát teremteni.” Ezt az ihlető harmóniát a toszkán tájak után a Kárpát-medencében találta meg, az Alacsony-Tátra hófödte szikláiban, a Balaton színeváltozásában, a székely, a nagymarosi és a somogyi tájban.
Egy kis mágikus realizmus van a Nagymarosi piac keszekusza, emlékekből oldott jelenetében, és a Gyimesi táj zöld fátylas estjét vagy a Menasági temető dülöngélő, világvégi, sárgás-narancsos fényben ázó sírjait nézegetve olyan érzésem támad, mintha a sejtelmes Tamási-novellák tájain járnék. Akit bizony ismert Ujváry, fiatal korában levelezett az íróval, a portréját is megfestette.
Lírikus alkatú festő volt, érdekes, hogy árnyékai színesek, az impresszionisták derengő ecsetvonásaival alakítja a tájat, dombjain a nyugalom jár, de az egek néha nyugtalanok – ez a kettős feszültség változtatja szinte metafizikaivá a festményeit. Tömör kompozícióinak legékesebb példája a Rianás című képe, amely már szinte minimal artnak is mondható. A kultúrkúriában ma este lesz a díjátadó gálaműsor, amelyen a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat alapította Klebelsberg Kunó-díjakat adja át Csabai Péter elöljáró; az eseményen részt vesz a házigazda Láng Zsolt II. kerületi polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke.