Téli hétköznap este, amikor már minden bezárni látszik a belvárosban, gyors ritmusú élőzene szűrődik ki a Paulay Ede utca egyik pubjából. A hideg ellenére emberekkel tömve a Zsivágó Café, ahol egy négytagú banda játszik jazzre emlékeztető, de mégis balkáni jellegű zenét. A stílus itthon szinte ismeretlen: gipsy jazz. A két gitáros, a szaxofonos és a bőgős egymás után improvizálnak, néhány világzene-kedvelő táncra perdül.
– A stílus egy belga zenésznek köszönhető, Django Reinhardtnak. A roma származású muzsikus Párizsban ötvözte swingből, jazzből és cigányzenéből az 1930-as években – magyarázza Valentin Desmarais, a zenekar francia szaxofonosa. – Djangónak egy lakókocsitűzben megégett a keze, így csak két ujját tudta használni. Olyan stílust alakított ki, amelyben így is virtuózan tud játszani a gitáron – teszi hozzá Antonio d’Erchie, a Hét Hat Club olasz gitárosa. A gyors ütemű zenei stílus Django után szinte teljesen eltűnt Európából, manapság kezdett újra lángra kapni.
– Akárcsak a vintage, egyre trendibb. Hollandiában, Nagy-Britanniában már nagyon kedvelt, és persze az őshazában, Franciaországban igazán népszerű. Ha egy szép esküvőt akarsz tartani, akkor gipsy jazz, avagy „jazz manouche” zenekart hívsz – meséli Valentin a francia szokásról.
– De még mindig sokan akadnak Franciaországban, akik nem ismerik ezt a stílust. Nem olyan, mint Magyarországon a népzene. Itt mindenki tudja, mi az a táncház, de Django zenéjét nem oktatják a francia iskolákban – nevet kissé lemondóan a szaxofonos.
Bár a ritmus alapvetően swing alapokon nyugszik, mégis gyorsabb, így csak a profi táncosok tudják tartani a tempót. – A koncertek közönsége főként csak hallgatni jön a zenét, ilyen szempontból ez jobban hasonlít a jazzre – mondja Fischer Balázs, a zenekar magyar nagybőgőse. Kiderül: itthon mindössze négy banda játssza ezt a stílust, így a magyar közönség számára még kevéssé ismert.
A budapesti közönség nyitott lehet a Hét Hat Club zenekar által képviselt stílusra
– Amikor meghallják, megtetszik nekik, és érdeklődni kezdenek – mondja az amerikai gitáros, Isaac Misri, aki szerint a magyarok nyitottak a jazz manouche-ra.
– Az is segít, hogy külföldiek vagyunk. Ez Magyarországon előnyszámba megy, az emberek értékelik. Mindig meglepődnek azon, hogy gazdag országokból származunk, és mégis itt játszunk. Mit szerettek ezen a helyen? – kérdezik.
A zenészek szerint az élet Magyarországon vad és őszinte – és ez elbűvöli őket. – Nyugat-Európával, vagy az USA-val összehasonlítva a budapesti élet egyszerűbb, de van benne valami nyers és piszkos energia. Egy kicsit kaotikus, de gyönyörű. Tudom, hogy sokan, akik itt élnek, el akarnak menni. De annak, aki egy túlzottan is rendszabályozott világból jön, kimondottan élvezetes ez az ország – magyarázza Isaac.
– Én is egyfajta káoszt kerestem korábban. Franciaországban nehéz megtalálni ezt a fajta „vadságot”. Itt csak kinyitod az ajtót, és előtted van. Ez számomra megnyerő, én ezért maradok itt – teszi hozzá a francia bandatag is.
De hogy keveredett össze ez a díszes társaság? Létezik a belvárosban egy hatalmas lakás, szinte lakáskocsma, benne egy furcsa közösséggel. Már hét éve Budapesten élő magyar és külföldi művészek és zenészek lakják, ők úgy csak hívják a helyet, hogy „Akácfa”. Számos muzsikus megfordul itt, akinek köze van a balkáni zenéhez, a népzenéhez, vagy éppen a gipsy jazzhez. Itt ismerték meg egymást a zenekar tagjai is.
– Amikor Budapestre vezetett az utam, csak néhány napot akartam a városban tölteni. De két nap után úgy döntöttem: maradok. Találtam munkát egy hostelben, majd a couchsurfing közösségi oldalra felírtam: Hello Budapest. Nem keres valaki gipsy jazz gitárost? Egy óra múlva válaszolt az Akácfa egyik olasz lakója, hogy várnak – mesélte Isaac, aki korábban mérnökként végzett az Egyesült Államokban, majd Ázsiában utazgatott. Valentin eredetileg építészetet tanulni jött Budapestre, de a zenészeket megismerve feladta tanulmányait, és csatlakozott az Akácfa közösségéhez. A nagybőgős, Balázs is a lakásba költözve lett a zenekar tagja.
– Klasszikus zenét és jazzt játszottam korábban, de amikor először beléptem az Akácfába, és meghallottam ahogy a srácok gyakorolnak, úgy éreztem, hazaértem – emlékezik vissza a magyar zenész.
Könnyű a zenélésből megélni Magyarországon? – Az elvárásaidtól függ. Ha zsömlét és müzlit eszel, akkor megoldható – nevet Antonio. Ő korábban festő volt Olaszországban, amíg meg nem hallott két utcazenészt gripsy jazzt játszani. Akkor azt mondta: miért ne? Elkezdett ő is az utcán játszani, majd egy magyar lányt megismerve hozta a sorsa Budapestre. A zenekar szerint egyébként nehezen tudnának ebből megélni a magyar fővárosban, ha nem utaznának el időről-időre Nyugat-Európába, és az Egyesült Államokba turnékörutakra.
– Ha nem utazol, érdemes órákat adni és több bandában is játszani – magyarázzák. Most is egy ilyen turnéra készülnek: januártól két hónapos körútra indulnak Kaliforniában.
– Erre készülünk, szervezzük a koncerteket, gyűjtünk a kickstarter oldalon. És karácsonyra kijött az első stúdióalbumunk is – teszi hozzá büszkén Valentin.
