A budai várhegy mélyén húzódó barlangrendszer már a török támadások idején is menedékként szolgált, és az 1939–1944 között itt kialakított légókórház a második világháború alatt és az 1956-os forradalom idején is biztosította a sürgősségi ellátást. Ez a különleges helyszín tíz éve működik múzeumként, és kiállításaival megidézi a múlt század véres történelmét azokkal az orvosokkal, nővérekkel, segítőkkel együtt, akik az embertelen időkben mások életéért küzdöttek. A Sziklakórház Atombunker Múzeum vállalt küldetése, hogy a háború igazi arcát mutassa meg, és ezzel is erősítse azokat, akik a békéért küzdenek. Október 31-ig – Európában először – itt látható a japán Hirosimai Béke Emlékmúzeum és a Nagaszaki Atombomba Múzeum anyagából válogatott kiállítás, amely az atomfegyverek pusztításaira figyelmeztet, és amelyet 1995 óta már 16 ország 45 városában bemutattak.
Az Én lettem a halál, a világok pusztítója című kiállítás csütörtöki megnyitója előtt Kadzsimoto Josiko, a hirosimai atomtámadás egyik túlélője idézte fel, mi történt vele 1945. augusztus 6-án. A 86 éves asszony szavait hallgatva rádöbbenhettünk arra, mekkora kincs a béke, amelyet talán ma Magyarországon természetesnek veszünk, és a háborúk ténye csupán arctalan statisztikai adatok vagy látványos vágóképek formájában, a képernyők által jut el hozzánk, holott – épp ahogy a Sziklakórház kiállításai is hangsúlyozzák – pár évtizede ilyen borzalmak sorozata jelentette itt is a valóságot.
A szemtanú nemcsak az atombomba pusztításait tárta elénk, hanem azt a háborús világot is, amelyben az éhezés ugyanúgy emberéleteket oltott ki, mint a fegyverek, és egy tizennégy éves lány a kormány rendelete értelmében az osztálytársaival együtt egy propelleralkatrész-gyárban dolgozott azon a végzetes reggelen is, amikor még csak meg sem szólaltak a légiriadót jelző szirénák. – Aznap reggel ragyogó napsütés volt, de amikor kijutottunk a gyár romjai alól, sötét volt, rothadt halbűz terjengett, és hallottam, hogy valaki felsír: eltűnt Hirosima! (…) A központ felől meg félholtak jöttek, leolvadt róluk a bőr, és vízért könyörögtek – idézte fel a túlélő az atomtámadás utáni órák-napok apokaliptikus képeit. Mint mondta, a folyók is megteltek az emberek és állatok élettelen testeivel, és ezeknek a víztől enyhülést remélő áldozatoknak az emlékére ma a hirosimai Béke parkban hatalmas szökőkút működik.
A kiállítás is ilyen kegyetlen őszinteséggel rajzolja meg a 72 évvel ezelőtti támadás hatását, az áldozatok családtagjai és túlélők által adományozott, megrongálódott tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó személyes történetek által is hangsúlyozza, hogy még ma sem ismerjük pontosan, mekkora pusztításra képes egy nukleáris fegyver. A tárlat nem titkolt célja, hogy figyelmeztesse erre a világot: Hirosima és Nagaszaki tragédiájához hasonló ne ismétlődhessen meg soha.
Kadzsimoto Josiko tegnap a Károli Gáspár Református Egyetemen idézte fel a hirosimai atomtámadás napját, ma pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen számol be arról, mi történt a katasztrófa pillanataiban és utána.