„Munka közben teljesen beszippantott Bánffy Miklós roppant demokratikus és nyitott, egyszerre kritikus és önkritikus gondolkodása, látásmódja” – mesélte a fordító, Marius Tabacu, aki szépreményű zongoristaként indult, aztán derékig benne volt a nyolcvanas évek kolozsvári irredenta mozgalmaiban. „Sokat gondolkoztam rajta, és mi tagadás, meg is hatódtam tőle: regényírás közben vajon mi dúlhatott ennek az embernek a lelkében?
A cselekmény ugyan az első világháború kitörésekor zárul, ám Bánffy a harmincas évek végén fejezte be a trilógiát, immár a háború következményei, Trianon ismeretében. És így is képes volt igazán elegáns úri távolságtartással leírni mindazt, ami Trianon után következett, és ami egész Kelet-Közép-Európa számára súlyos kataklizmát jelentett” – fejtette ki a fordító. Nem tagadja, hogy munka közben végig élt benne a kor kettős megítélésének érzése.
Egy olyan helyzeteket kialakító koré, amelyek normális kezelése a mai napig várat magára. Rámutatott, hogy azóta sem tudunk például mit kezdeni a kisebbségek kérdésével, erre sem a román politika, sem a román közvélemény nem volt felkészülve – de a környező országoké sem. „Egészen megdöbbentőnek tartom, hogy Trianon sem a magyar, sem a román szépirodalomban nem jelent meg azzal a súllyal, amekkora törést jelentett a két ország, a két nemzet életében” – mondta Tabacu.
A trilógia lefordításának késztetése nem köthető megragadható pillanathoz, eseményhez. A fordító szerint társaságában észrevétlenül megjelent, és egyre sűrűbbé vált a Bánffy-jelenség. Első alkalommal Szebeni Zsuzsa színháztörténész kérte meg egy szöveg lefordítására egy Bánffy-rendezvényhez.
A magyar arisztokrácia köreiben anno nagy felháborodást kiváltó könyv – amelyben az arisztokrácia sok tagja magára ismert, vagy vélt magára ismerni – román fordításában Marius Tabacu a hatalmas terjedelmet jelölte meg fő kockázati tényezőként. A munka közbeni apró elbizonytalanodásai, kételyei abból is fakadtak, hogy a könyv irodalmi színvonalát helyenként egyenetlennek érezte. „Mintha a következmények ismeretében, a körülötte kialakult katasztrófa láttán Bánffynak néha-néha elment volna a kedve a folytatástól” – véli a fordító.
A kor „dekódolásában” Lucian Nastasa-Kovács történészprofesszor, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója által biztosított szakértői háttér segítette. A fordító szerint a világháború előtti évek Magyarországa, annak parlamenti világa olyan „dzsungel”, amelyben nem könnyű eligazodni, de a közérthetőség kedvéért olyan politikai háttérvilágot kell megvilágítani, amely egyrészt nem derül ki a regényből, és talán a magyarok többsége számára sem egyértelmű.
A trilógiában felsejlő erdélyi világ megjelenítésében az is segített a fordítónak, hogy élete során gyakorlatilag „beélte” ezeket a tereket. A Szilágyságban született, Temesváron nőtt fel és végezte iskoláit, majd a kolozsvári konzervatóriumban diplomázott. A nyolcvanas évek elején nyíltan ellenzékiskedő Tabacu neve már zenei plakátokon sem jelenhetett meg, ezért első fordítása, Székely János regénye, A nyugati hadtest volt, amely anyai nagyapja, Ion Tudoran neve alatt hagyta el a nyomdát. „A soknyelvűség ezekben az években ragadt rám, de sohasem okozott bennem identitászavarokat, mindig is román értelmiséginek tartottam magam. Egyfajta erkölcsi elégtételt jelentett, hogy az orosz fogságban elpusztult nagyapám nevét megjelentethettem nyomtatásban” – mondta Tabacu.