A Szabados György: Írások című könyv a zeneszerzővel készült beszélgetéseket, interjúkat tartalmazza. A 2011-ben elhunyt Szabados amellett, hogy kitűnő zongoraművész és zeneszerző volt, talán kevesen tudják, de az egyik legérdekesebb gondolkodó is. Szerteágazó tevékenységei között találunk verset, esszét, zenével kapcsolatos elméleti szövegeket, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Szabados határokat nem ismerő, a dolgokkal állandóan számot vető figyelme és érdeklődése minden, a világ összetételére vonatkozó elemet magába foglalt, és ehhez rendelődött hozzá a neki legideálisabb forma.
A Szabados György szellemi örökségét gondozó B. K. L. Kiadó korábban két kötetben jelentette meg a zeneszerző tanulmányait, esszéit és verseit, az immáron kiadott könyv – sokak sajnálatára – a záró darab. Mint az Előszóban írják a szerkesztők: „Kötetlen, szárnyaló és alapos diagnózisa a kornak, az egyetemes emberi szellemi működésnek, és a személyes áldozatvállaló jelenlétnek.” Szabados mindegyik interjúja tartós szöveg – tartósítja az egyetemességhez köthető, a mindennapi racionalitáson túl az ideákat megcélzó fogalmakat.
Retkes Attila szerint a művész túlzás nélkül nevezhető a modern magyar dzsessz legfontosabb személyiségének
A különben orvosi diplomát szerzett, a magyarországi dzsessz fellendülésében komoly szerepet játszó Szabados nevéhez olyan események köthetőek, mint a Szabad Zene Nyilvánossága klub megszervezése, amely nagy gyakorisággal rendezett koncerteket több fontos közreműködővel, mint Dresch Mihály, Grencsó István vagy Baló István. Retkes Attila zenetörténész szerint „…Szabados György túlzás nélkül nevezhető a modern magyar dzsessz legfontosabb személyiségének”. Ezzel a véleménnyel könnyen osztozunk, megtoldva azzal a kitétellel, hogy a zeneszerző a jelentős gondolkodók sorából sem lóg ki.
Miután több estét eltölthettem Szabados Györggyel – nem tudom, mi okból, de valamiért az éjszaka tűnt ideálisnak ezekhez az interjúkhoz – azt tapasztaltam, hogy a figyelmem az egyik interjútól a másik interjúig lényeges átalakuláson ment keresztül. Szabados mondatai figyelemalakító tényezők, szemlélődést befolyásoló energiák, a vele folytatott sok-sok beszélgetés nyomot hagy, megváltoztat, formál. Minden fontos beszélgetés tétje tulajdonképpen ez, hogy okoz-e változást, és ha igen, éppenséggel milyet. Szabados arra kötelez, hogy vegyünk észre mást is. Istenit és emberit.
Túl az anyagias- ságon és az (ön)érdekeken. „Az a jó, amikor azt érzem, hogy az egésszel vagyok együtt, hogy a teljesség érintése lenyűgöz és fölemel.” Folyton-folyvást ehhez hasonló mondatok ugranak elő a könyvből, a beszélgetések, ha egy-egy témát is vesznek alapul, a részletekből mindig az egész felé irányulnak, a művész a teljesség igényével keresi a magyarázatot – akár Bartók életművéről, akár a free jazzről vagy Magyarország, valamint Európa helyzetéről essék szó.
„Az ember világa körüli gond ma azért olyan súlyos, azért támadt és zuhant ilyen hatalmasan ránk, mert az ember tartósan önhitté vált, és nem tanul” – mondja a zeneszerző az egyik interjúban a fogyasztói társadalomra és az egyéb, a természet számára nem túl kedvező dolgokra reagálva, viszont, és itt nyílik tér a Szabados-féle humanizmusnak, nem az ember „gonoszságára” helyezi a hangsúlyt, az okok felderítése, jól tudja, ennél összetettebb, hogy ilyen elhamarkodott, ránk nézve negatív következtetéseket vonjunk le belőle. Ahol Szabados pesszimista, ott sem foghat el rossz érzés – lehet, ennek kivédése egyeseknél gondot okozhat –, mivelhogy az igazság mindig semleges előjelű fogalom.
Szabados György életműve nyugodtan lehetne hungarikum, bár – remélem, nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel – számomra már most is az.
Szabados György: Írások III.
– Beszélgetések, interjúk,
B. K. L. Kiadó, Szombathely, 2015
