Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) kulturális alpolgármester elmondta: a gálát születésnapi köszöntésnek szánták, de a művész váratlan halála felülírta a terveiket, így emlékező gálaműsort tartanak október 6-án a Csokonai Színházban.
Ráckevei Anna, a színház igazgatója köszönetet mondott Tréfás György özvegyének, aki egyedülálló kép- és hangfelvételeket bocsátott a színház rendelkezésére férje szerepeiről.
A színigazgató felidézte: Tréfás György 159 szerepet játszott, illetve énekelt el, köztük Bartók Kékszakállúját, amelyet ő vitt színre 1964-től 1990-ig egyedül a Csokonai Színházban. Emellett legkedvesebb szerepei között tartotta számon Verdi Don Carlosának Fülöp királya, valamint az egyetlen basszusra írt női szerep: Donizetti Vivat Mama című operájának a Mama szerepét, illetve olyan basszusszerepeket, mint Mozart Varázsfuvolájából Sarastrót, a Szöktetésből Ozmint, a Don Giovanniból a Leporellót, valamint nagyon sok Verdi- és Wagner-basszusszerepet.
Szabó-Sipos Máté, a Csokonai Színház zenei vezetője hozzátette: a gálaesttel szeretnék feloldani a gyász időszakát, s olyan vidám esten megidézni Tréfás György emlékét, amilyen vidám ember, sokszínű művész volt ő maga.
Mohos-Nagy Éva operaénekes, tanszékvezető egyetemi tanár harminc éven át szerepelt együtt Tréfás Györggyel a Csokonai Színház színpadán, koncerteken, templomokban, művelődési házakban.
„Volt a gyóntatóm, a férjem, az apám, de a Vivat Mamában női szerepében a vetélytársam is” – emlékezett az énekesnő a közös szerepekre, hozzátéve, hogy Tréfás György nemcsak nagyszerű énekes, hanem nagy komédiás is volt. Azonosult a szerepeivel, mindig szórakoztatni akart, ez volt az élete – és ezt a közönsége is megérezte, és a szívébe zárta – tette hozzá a pályatárs.
A Tréfás György emlékgálára nem árulnak jegyet, előzetes regisztrációval lehet azon részt venni október 6-án – jelezte Ráckevei Anna igazgató.