Főszerepben a zene

– Szomor Györgyöt a koncertváltozatban és a kőszínházi előadásban is Torda, a táltos szerepében láthatjuk. Volt már más szerepe is ebben a műben?
– A Békéscsabai Jókai Színház előadásában Koppányt énekeltem és ezzel az előadással nyitottuk meg anno a tokaji Fesztiválkatlan Teátrumot. Nagyon emlékezetes nekem, mert akkor találkoztam először úgy a darabbal, hogy játszottam benne.

– Vágyott ezekre a szerepekre?
– Két olyan szerep volt, amire azt mondtam, hogy soha életemben nem fogom elvállalni, Koppány és Torda. De mégis ezek jöttek velem szembe, a rendezők ezekben gondolkodtak velem kapcsolatban. Olyannyira szeretem magát a művet, hogy amikor felkértek, nem tudtam nemet mondani. Torda szerepe egy fantasztikus találkozás, mert mindig ezek a rockszámok tetszettek a darabban és alapvetően hozzám mint rockzenészhez közel állt, de nem gondoltam, hogy ennyire a velőmig fog hatolni, hogy ennyire meg tudom élni, ennyire magamévá tudom tenni és ennek nagyon-nagyon örülök.

Szomor György Tordát, a táltost alakítja mindkét előadásban
Fotó: Bach Máté

– Nagy a különbség a két változat között, hiszen a koncerten majdnem mozdulatlanul állva énekel, az operettszínházban pedig színházat játszik…
– Igen, és pont az én dalaim nagyon mozgalmasak, ezeket bizonyos szempontból nagyon nehéz egy helyben állva énekelni, ez nagyon nagy kihívás. A másik változatnak is megvan a maga nehézsége, hiszen ott meg rengeteget mozgok, megyek a táncosokkal, és amikor már elfogy az oxigén, akkor is énekelni kell, de mégis bele tudom tenni a szükséges pluszenergiákat. Amit mozgok, az generálja az éneket és az ének generálja a mozgást. Nagyon összetett dolog az a feszültség, ami meg tud bennem teremtődni, időnként a fizikai fáradtság ellenére is. Amikor csak állok és énekelek, az nagyon nehéz, főleg ezeknél a rockszámoknál, ahol elindul a láb, elindul a kéz önkéntelen, de nekem kizárólag a hangommal kell közvetítenem az érzéseket, mert itt ez a rendezői koncepció. A hangunk az egyedüli kifejező eszközünk, és őrületesen nehéz megállni, hogy ne vegyem ki legalább a mikrofont az állványból, hogy ne vigyek bele a szerepbe egyetlen mozdulatot sem, ezt nekem személy szerint nagyon nehéz megszoknom. Nyilván a többi szerepet sem könnyű így énekelni, de nekem Tordát hatványozottan nehéz. Fokozott koncentrálást igényel az is, hogy Koppánynak és Tordának is van hasonló dalrészlete: „Megállj, István!” (Koppány), illetve „Figyelj, Koppány!” (Torda)…

– Az operettszínházban viszont nem csak énekel…
– Vannak néma jeleneteim is, amelyekben Koppányt visszatartom, vagy éppen ellenkezőleg, biztatom, hogy tegyen meg valamit, ott viszont csak a mozgás, az arcjáték az eszközöm.

– Melyik változatot ajánlja inkább?
– Két teljesen különböző előadásról van szó, amelyeket fantasztikus élmény megélnem a színpadon. Vannak ismerőseim, akik már látták mindkettőt és csodálatosnak találták a koncertverziót is a nagyzenekarral, a kórussal és a remek énekesekkel. Nagyon elfogult vagyok, mert én ezen a darabon nőttem fel, ez a fiatalságom, nekem az István, a király minden formában jöhet, lemezen, CD-n, koncertváltozatban, színházban, mindenhol, és szerintem sokan vannak így. Még azt is megkockáztatom, hogy sokszor nyúltak már úgy ehhez a műhöz, hogy nem mindenki ízlését találták el, akár a szereposztást, akár a rendezést illetően, de nehéz elrontani.

– Az István, a király minden magyar embernek a tudatában benne van szerte a Kárpát-medencében, Feke Pál életében viszont különleges szerepet foglal el…
– Húsz éve vagyok a pályán. Kulisszatitkot árulok el: Szomor György volt az első, aki professzionális helyen először hallott énekelni Szurdi Miklóssal együtt a Katonadolog című musical szereplőválogatásán. Az abban kapott pár mondatos prózai szereppel indult a karrierem. Viszont minden színházban dolgozó emberben megvan az az exhibicionizmus, hogy a nagyközönség megismerje, és erre én lehetőséget A Társulatban kaptam 2008-ban. Abban a műsorban pont azt mutathattam meg, amit már előtte is csináltam tíz éven keresztül. Minden az István, a királyhoz köt, nekem ez az origó, akármilyen sikereket érek el, ezek a gyökerek. Sokféle változatban szerepeltem.

Feke Pállal István és Koppány szerepében is találkozhatunk
Fotó: Kurucz Árpád

– A koncertváltozatban István szerepét énekeli, az operettszínházban Koppányként láthatjuk. Hogyan éli meg ezt a kettősséget?
– A két változatot nem lehet összemosni. Amikor nagy térben játszunk, sportcsarnokokban, arénákban, akkor teljesen más dolgokra kerül a hangsúly, mint egy kőszínházban, ahol egészen pici színészi játékok is érvényesülhetnek, ott közel van a néző, és látja, hogy jó vagyok vagy nem vagyok jó. A koncertváltozat, amelyben István vagyok, több generációnak méltó ünnep tud lenni a 35. évfordulón, hiszen az Óbudai Danubia Zenekar, a Honvéd Kórus és nagyszerű kollégák állnak egy színpadon, a dalok eredeti hangszerelésben szólalnak meg, miközben a hátunk mögött a kivetítőn látható az eltelt harmincöt év fontos pillanataiból egy összeállítás. Itt a zenéé a főszerep. Nagyon vágytam arra, hogy Koppányt eljátsszam, gyerekkori álmom vált valóra, amikor 2015-ben a legendás Királydombon Deák Bill Gyula, Varga Miklós és Nagy Feró mellett ebben a szerepben álltam a színpadon. István sokkal összetettebb hangban, és maga a figura is nagyon nagy ívet jár be a darab alatt, nekem énekelni sokkal nehezebb, mint Koppányt. Ez utóbbit egy hangnemben kell előadni, az én torkomnak az Istvánhoz képest jóval könnyebb, bár elképesztően nehéz szerep.

– Önnek is gondot okoz a koncertváltozat statikus koncepciója?
– Egy helyben állni és nagyon szuggesztívnek lenni, ezeket a dalokat így elénekelni nagyon nehéz. Hiányzik az, hogy az ember megmozdul, tesz egy gesztust, belenéz a másik szemébe. Az sem lehet véletlen, hogy ebben a változatban fordult elő velem az, ami még eddig színpadon soha, hogy egy adott pillanatban az István–Koppány duett­ben a mellettem álló Simon Boglárkától (Gizella) kellett megkérdeznem, hogy ki is vagyok, mi következik. Szerencsére tudta.