A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének iparművészeti tagozata a kiállításon azt reprezentálja, hogy hol tart, mit gondol önmagáról és az iparművészetről, az alkotóművészet és tervezés e különös határmezsgyéjéről, vagy csak kérdéseket tesz föl? A tárlaton semmi nincs eldöntve.
Nemcsak a címbeli fogalomkörök rendezetlenek (se metodika, se didaktika, legalábbis ami egységes lehetne), hanem maguk a műtárgyak is. De végül is hogyan lehetne rendezett valami, aminek már a kiindulópontja sem tisztázott? És ez nem azt jelenti, hogy Lencsés Ida Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész, a kiállítás kurátora rosszul végezte a munkáját. Sem azt, hogy bármelyik kiállító művész – 22 alkotó 33 munkáját láthatjuk – szakmailag felkészületlen volna, vagy hogy a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) nem biztosított méltó platformot a prezentálásra.
A probléma túlmutat ezen a galérián, de talán még az országon, és egész Európán is, hisz magát a posztmodernt látjuk itt megelevenedni, a XXI. század elejének magabiztos szétesettségét, széttagoltságát, feldaraboltságát, azt az elsőre izgalmasnak és sokszínűnek ható, de többszöri szemlélésre már dermesztő és fátyolszerű sokaságot, amelyet Ady Endre ilyen pofonegyszerűen írt le: „Minden Egész eltörött.”
A tárlat egésze nem kínál önfeledt műélvezetet, A rész és egész sok, szétágazó szándék, keresés, olykor határozott fölmutatás azonban nem áll össze egésszé (ez az iparművész tagozat negyedik tárlata Szentendrén, a korábbiak mind tematikusak voltak). Viszont jó kihívás, vitaindító inspiráció lehet, amennyiben valaki sokadszorra is alapkérdéseket szándékozik föltenni magának és kollégáinak. Mert ne feledjük: többnyire nem pályakezdő, hanem komoly szakmai múltú, öntörvényű alkotókról beszélünk, akiket nem lehet könnyen egy nyájba terelni holmi kurátori koncepciók mentén.
Jó néhány remek és szellemes munkát láthatunk Szentendrén
Fotó: Bach Máté
Ellenben jó néhány igazán remek és szellemes munkát láthatunk. Csíkszentmihályi Réka textilművész méterszer méteres tűzzománc applikációja egy társasjáték, amin lehet mozgatni a kis mágneses korongokat. Alkotója memóriajátéknak szánja, tessék kipróbálni, kellemesen meditatív lesz, mert minden korong ugyanolyan, csak a mezők mások.
Hatalmas a stiláris, anyaghasználati, műfaji merítés, a ruhatervtől az ékszeren, plasztikán keresztül textilig minden van itt, még repülőgépmodell is, Mascher Róbert formatervező művész Corvus rombusa. A címét nem értjük, mert hollónak túl narancssárga, rombusznak meg túl repülőgépforma, de szép, dinamikus darab, és lehet forgatni a propellerjét. Laczák Géza Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész Evolúciója a modern brutalizmus maga: égetett sebhelyektől vonagló alumíniumszörny, torzképünk visszatükröző falanszterkísértet.
A rengeteg egyéni eredmény, a sok apró rész bizony csak fohászkodik az egésszé válásért. Cserébe viszont ígéretet kaptunk egy katalógusra, amelyben a látogatók a művek tervezését és kivitelezését tanulmányozhatják – a katalógust pedig meg kell becsülni, mert nem sok kiállításhoz jár.
A kiállítás december 2-ig látható a szentendrei MANK Galériában.
